Az erózió éve

„Lassan itt a június, a felező hónap, s az már világos, hogy 2017 még nem a lázadás éve lesz, de nem is a diadalittas neoliberális visszarendeződésé. Ha már a jelzőkhöz ragaszkodunk, akkor sokkal inkább a folytatódó erózióé. A különféle választási eredményekből ugyanis leginkább az olvasható ki, hogy a politika még mindig nem képes érzékeny füllel meghallani a fenyegető társadalmi morajlásokat; új problémákat kezelne makacsul a régi módon.

Kontinensünk legnyugodtabb szeglete Skandinávia, arrafelé a bal- és a jobbközép egyaránt szembeszegül a társadalmat minden áron maga alá gyűrő, széttrancsírozó neoliberális gazdaságpolitikával. Feszültségek a skandináv országokban is akadnak, de a többiek alighanem szívesen cserélnének velük. Norvégia, Svédország, Dánia versenyképes világpiaci szereplők, anélkül, hogy ezzel alapjaiban rendítették volna meg középosztályaik jóléthez szokott szociális komfortérzetét. Idealizálni persze ezt a modellt sem kell, bár nem ártana kissé közelebbről venni szemügyre.

Németország pozitíve ugyancsak »kilóg« Európából, lévén a kontinens gazdasági nagyhatalma, motorja az integráció legfőbb haszonélvezője. Középpártjai - ellentétben a skandinávokéval - a neoliberalizmus éllovasai, amit a német gazdasági előnyök bázisán különösebb kockázatok nélkül meg is tehetnek: van miből a jólétet biztosítaniuk.”