„Természetesen a kedvelt Scalzi-stílusjegyek itt is jelen vannak: a sci-fik általános patetikusságához képest szokatlanul földhözragadt, szabadszájú karakterek, a csavaros, de kivétel nélkül pozitív végkicsengésű összeesküvések, illetve a mindennapi furfangok és a politikai machinációk párhuzamossága - még ha utóbbiak ezúttal szándékosan elnagyoltak is. Az író gazdaság, államszervezési forma és politikai játszmák koherens egységét teremti meg ugyan, de ezeket nem képes már valódi jelenségekre visszavezetni, az összes ilyen jellegű próbálkozása üresen cseng. Ugyanígy hiába esik szó az emberiség várható pusztulásáról, érzünk testközelből egy véres lázadást, mi mindezeknek csak a kalandos aspektusait érzékeljük, az arisztokraták páncélozott járműveiben kerülve el azt a poklot, amit Scalzi a Vének háborújában megfestett.
Ugyanakkor azt sem állíthatom, hogy ez feltétlenül hiányzik Az összeomló birodalomból. A szereplők szócsatáit, machinációit kellemes és szórakoztató élmény olvasni, a számos karakter épp annyira ötletesen van megformálva, hogy a megfelelő változatosságot képviseljék és megadott időközönként hozzáadjanak egy újabb részletet az összképhez, ami így végeredményben egy rendkívül kiegyensúlyozott és könnyen olvasható 300 oldallá áll össze.”