Eurovízió, a világ vicce

„Az ég szerelmére, Józsink sem egy pannon Chuck Berry, vagy mittudomén, Johnny Cash, de ha Salvador Sobral dalszerzői és előadói teljesítményét első hellyel jutalmazzák Európa legnagyobb (?) erre a célra szervezett versenyén, akkor József minden erőfeszítése teljesen felesleges volt, kezdve azzal, hogy megformálta a süssfelnap első hangjait még alsó csoportban.

Sobral produkciója olyan, mint amit első körben kiszórtak a 101 kiskutya betétdal-válogatóján, így vigaszágon mehet xfaktorozni, Justin Timberlake- és Steven Tyler-epigonok kategóriában. (Nem megbántva ezzel Steven Tylert.) Fogalmam sincs, hogyan szavazhatták az első helyig. Ennél már az is jobb lenne, ha sorsolnák az első helyet. Vagy, mondjuk, lamantinok választanák ki, vízben úszó színes labdák segítségével.

De mindez nem baj, ez leginkább az Eurovízió baja. Az enyém az, hogy mi, magyarok minden évben képesek vagyunk ezt a viccparádét komolyan venni. Hónapokig válogatni az énekesek és dalaik között, felépíteni egy karaktert, nem sajnálva a közmédia műsoridejét, majd kivinni az éppen aktuális döntőbe, hogy ott aztán jól elvérezzen. Teljesen mindegy, hogy Józsi milyen szintre gyúrja a fúziós folkot, ide valami más kéne.

Vagy leginkább semmi. Hagyjuk ezt az egészet, menjen az Eurovízióra az aktuális reklámfelületért legtöbbet lobbizó zenei producer csemetéje, aztán nézi, aki akarja.”