Itt a teljesítmény semmit sem számít, csak a párttagkönyv

„„Milyen most, a színházigazgatói pályázat lejárta előtt pár héttel a WSSZ-ben rendezni? Bejelentkeztek már a szombathelyi képviselők próbát nézni?

Nem jöttek, pedig nagyon hívtam őket. Tényleg, bárki, nyugodtan! Nem akarok én bunkó lenni, úgyhogy inkább azt mondom, ami az elmúlt hónapokban Szombathelyen zajlott, az végtelenül elkeserítő. Másrészről sajnos semmi meglepőt nem találni benne, csak ugyanazt a mechanizmust, amit az országos politikában, az arroganciát, a pofátlanságot, és azt, hogy itt a teljesítmény, a szakmaiság már semmit sem számít, egyedül csak a párttagkönyv. Vicces persze, hogy épp most jövök ide rendezni, de ezt már másfél évvel ezelőtt letárgyaltuk a színházzal, a véletlen hozta így. Anyám mondta erre: mikor is jönnék ide máskor, ha nem most!

(...)

A neved olyan felhanggal került elő a közgyűlésben, mintha szitokszó lenne. Ezt vágta Koczka Tibor Jordán Tamás fejéhez: »Két Alföldi-darab között, amiben játszott, volt ereje bemenni Kálmán Olgához nyilatkozni a Hír TV-be«.

De komolyan, mennyire abszurd ebben az egészben, hogy én vagy bárki művészember neve, aki a társulattal dolgozik, ilyen aspektusban kiemelődhet? Más kérdés, hogy simán beperelhettem volna hitelrontásért, de azt mondta nagyanyám erre: Sas nem kapkod legyek után.
Nagyon szomorú történet ez, ami nemcsak arról szól, hogy Szombathelyen mi történik, hanem arról is, hogyan működik Magyarországon általában is ez a hatalom. Azt viszont, hogy egy vidéki önkormányzatnak miért nem büszkesége egy országos hírű műhely, és miért nem számít semmit, hogy utcára vonulnak érte az emberek, tényleg nem értem. Ez a legfurcsább. A magukat gerinces hetero macsónak gondoló képviselők miért döntenek úgy, hogy nem döntenek, és miért nem képesek döntéseikért felelősséget vállalni? Ezt a lépést is töketlennek és gyávának tartom. Az ilyen politikusok szerintem nem alkalmasak a feladatuk elvégzésére.

(...)

Mire gondolsz, hogyan lehetett volna ezt egyenesebben tálalni?

Lehet azt mondani, mi nem akarjuk Jordán Tamást, mert ő ezt meg ezt vallja a világról, mi meg mást. Idehívott olyan embereket, akikről mi úgy gondoljuk, hogy az ő filozófiájuk és világnézetük nem alkalmas arra, hogy a mi hatalmi törekvéseinket támogassa. Ezt lehet mondani, ez egy férfias és nyílt dolog, ezért lehet vállalni a felelősséget, ezzel kapcsolatba kérdéseket lehet feltenni. Ahogy ez zajlik, az a puhapöcsűség, nem tudom másként mondani, ahogy ez el lett kenve-nyalva-maszatolva...Még azt se vállalják, még ahhoz is gyávák, hogy azt mondják, mi nem akarjuk Jordánt, mindegy ki lesz, a színház lényegtelen, de Jordán ne legyen itt. Közben meg mindvégig azt lehetett érezni, hogy nem lehet az, hogy Szombathely így, utolsó vidéki mentsvárként megmaradhasson egy olyan ember vezetésével, aki mondjuk azt vallja a világról, hogy le kell ülni egymással beszélgetni, és nem függ a művészi teljesítmény attól, ki milyen párttal szimpatizál. Ezért lehetett ez az egész nagyon dühítő számukra, hogy nem sikerült elsöpörni csak úgy Jordánt.”