Cinda Williams Chima: Lángvető

„Mert Cinda Williams Chima tud írni, mi több, nagyon jól ír. Mondjuk volt ideje a kísérletezésre az 1954-ben született írónőnek, hiszen ez már a harmadik sorozata, és bár az előző kettőt nem olvastam, de ha megjelenik magyarul, szívesen kézbe venném a The Seven Realms négy kötetét – ez egyébként azért sem lenne rossz, mert ha jól értettem, akkor a mostani sztori bizonyos értelemben annak a folytatása. Szóval jól, élvezetesen ír (vagy a fordító végzett remek szöveggondozást – tulajdonképpen a végeredmény szempontjából mindegy), kis túlzással patikamérleg segítségével adagolja a fordulatokat, aminek eredményeként sosem ül le a történet, megmarad az izgalom. Oké, a két főszereplő miatt mindig változik a helyszín, a nézőpont, de ennek ellenére mindig történik valami, ha más nem, akkor a gonoszok legújabb mesterkedésén szörnyülködhetünk.

A karakterformálás eredményként szerethető főszereplőket kapunk, akik egyszerre tinik, másrészt helyzetük miatt kénytelenek idő előtt felnőni. De se nem tévedhetetlenek, se nem bölcsek, szóval amolyan tinédzser módra időnként hajmeresztő ügyekbe keverednek, terveik fogyatékosságai hamar kiderülnek – ami közös bennük, hogy nem omlanak össze a nehézségek miatt, hanem küzdenek tovább. A fontosabb mellékszereplők kellően kidolgozottak, és a többi szereplőt is többnek érzem a kötelező sematikus figuránál, legalább ketten-hárman nyilvánvalóan sokkal árnyaltabbak, az első kötet után nem tudom egyértelműen egyik táborba sem besorolhatni őket (Lilla mondjuk).”