Nem minden hős visel köpenyt

„U.K. a tudomány doktora. Emellett apa. Férj. Társ. És – nem utolsósorban – hős. Olyan hős, amilyennel talán életünk során csak egyszer találkozunk, vagy egyszer sem. A partraszálló. Katona a Don-kanyarban. Csakhogy ő még ennél is több: a mártíromságot önként vállalja.

Ahogy szorongatta sípját, izzadt a keze. Amíg szorongatta, a németek újratöltenek. Hamarosan géppuskatűz. A parlament déli hídfőállásánál látta az ellenséget. Ijesztően sokan voltak. Ő viszont nem hátrált meg. Nem, nem hátrálhat, ő az egyetlen reménység. Meg kell tennie a városért. Az országért. A szabadságért.

U.K. sípolna, amíg szoborrá nem válik ott, a téren. Aztán eszébe jutnak az övéi. Megkeresi őket, és biztos helyre menekíti őket a háborús zónából – mindezt csak miattuk, mert ha tehetné, örökre ott fújná a harcmezőn, dacolva az ellennel.

Amikor lestrapáltan, hadisérülésekkel, de kitüntetés nélkül halad lefelé leszegett fejjel a metró mozgólépcsőjén, a háttérben megszólal a narrátor:

»Mert Ő az a hős, akit Gotham megérdemel, nem pedig akire szüksége van. Úgyhogy vadászni fogunk rá. Mert Ő el tudja viselni. Mert Ő nem egy hős. Ő a néma védelmező. Éber oltalmazó. Egy sötét lovag.«

*Ezúton szeretnénk megköszönni az Indexnek, hogy hozzájárult egy betegesen narcisztikus értelmiségi önleleplezéshez. Vegyünk együtt könnyes búcsút Ungváry Krisztián józanságától.”