„A magyar politikai élet baloldali szereplői még mindig atavisztikus nosztalgiával gondolnak az szocialista-szabad demokrata tandemre, és úgy keresik az SZDSZ helyét betölteni képes formációt, mint Artúr király lovagjai a Szent Grált.
A baloldal szereplői újból és újból kísérletet tesznek arra, hogy az SZDSZ megüresedett helyét betöltsék. Ma közel fél tucat formáció harcol »Az Új SZDSZ« pozíciójáért. A Párbeszéd, az Együtt, a DK, a Magyar Liberális Párt, az időnként szereptévesztésbe eső MSZP, a Bokros-féle MOMA, és most már a MoMo is. A helyzet azonban egyre rosszabb. A legfrissebb versenyzőhöz, a Momentum Mozgalomhoz képest még az SZDSZ ifjúsági tagozata, a fiatal korában ellobbant tehetségű Gusztos Péter vezette Új Generáció is szellemi felfrissülésként hatott. (...)
A régi ballib világnak tehát vége van. Vége lett először 2010-ben, majd vége lett 2014-ben, és azóta is minden törekvés, ami ezt az érát akarja feltámasztani, kudarcot vall. Az, hogy a baloldal ezt nem képes belátni, még érthető is, hiszen ők építették fel azt a világot, aminek végérvényesen leáldozott. Ezt elfogadni nem lehet könnyű feladat.
A valódi rejtély sokkal inkább az, hogy a maga kétbalkezes, erőltetett módján Vona Gábor is az SZDSZ-árvák közé vágyakozik. A ballib tábornak gazsulál, SZDSZ-es tanácsadót foglalkoztat, hidat építene, mint Gerő Ernőtől Pusztai Erzsébetig az összes baloldali. Hogy a pártelnöknek mi ezzel a célja, vagy mit remél a Jobbik balra-pozícionálásától – nehéz megfejteni. Miért vágyik oda, ahol fél tucat párt tapossa egymás sarkát, a kényes ízlésű ballib szazóknak udvarolva?”