Marko Kloos: Frontvonalak – Scalzi újratöltve

„Kloos nagyszerűen tolmácsolja Grayson gondolatait, akinek elsődleges célja túlélni a sereget, és annak ellenére, hogy nem egy bonyolult lélek, megvan a magához való esze, így könnyen azonosulhatunk vele. Ugye nem nagy meglepetés, hogy a Frontvonalak lényege nem a hiteles lélekrajzi ábrázolás, hanem az egyszerű, pörgő cselekmény és a testközeli akciók minél átélhetőbb átadása. Jelentem, ezen a területen talán még jobban is vizsgázik, mint Scalzi, mert kevésbé monumentális, sokkal földközelibb, életszagú, a jelenkor harci bevetéseihez hasonló szituációkat kapunk (egészen a befejezésig, amely pont ezért erős, és jól megágyaz a folytatásnak).

Ezek megjelenítése, levezénylése is teljesen értelmezhető, felfogható, elképzelhető, miközben a fordulatszámból és a feszültségből semmit nem veszít, tisztán érezni a terepen és a hadsereg berkein belül szerzett tapasztalatot (kiváltképp jó példa erre a fegyverhasználat reális következményeinek ábrázolása). Az akciófilmes jelleg tehát teljes pompájában jelen van, ezt pedig remekül egészíti ki a katonai életpálya olykor váratlan fordulatokkal megspékelt bemutatása. Ebben persze semmi újdonság nem lenne, hiszen felszolgálták már számtalanszor, és láss csodát, ezúttal sincs.

Mi újat tud akkor mutatni? A két, egymással versengő földi frakciót? Ugyan már. A távol-keleti sinoruszokról ráadásul elsőre egy idegen faj juthat eszünkbe, lévén a háttér a Frontvonalakban is elég elnagyoltan kerül feltérképezésre - hoppá, még egy Scalzi-párhuzam. A kérdésre válaszolva: alig valamit. De mitől jó? Mert jó, ez kétségtelen, az a fajta könyv, amely olvastatja magát és azt veszed észre, hogy le sem bírod tenni, annyira belemerültél.”