Azzal az erővel, energiaráfordítással és pénzből amivel és amiből a DC Comics legújabb, Marvelverésre tervezett filmje készült, igazán lehetett volna jó is.
„Az akciójelenetek olyanok, mintha félkészen kapta volna őket Ayer egy kifestőkönyvben, és amikor összerakta őket, akkor jött rá, hogy nem elég, ha csillog, meg színes, kellene bele valami. mondjuk, ha már ilyen brutális bűnözőkről van szó, vér, erőszak, beszólás. De valaki ráütött a kezére. Erről egyébként pont ma cikkezett az amerikai sajtó, mármint a forgatás nehézségeiről, arról, hogy a premierdátum közelsége miatt rohanni kellett a melóval, hogy a korábban jóval kisebb költségvetésű filmeket rendező Ayernek gőze sem volt egy nagy nyári blockbuster munkálatainak irányításáról, az elsietett forgatókönyvről (hat hét alatt írta Ayer), a stúdió és a rendező elképzeléseit tükröző, egymástól tök eltérően vágott verziókról és így tovább. A színfalak mögötti káosz és hiszti a végeredményt pont úgy befolyásolta, ahogy a Fantasztikus négyes esetében: nem használt neki.
Hatalmas ziccert hagyott ki a Warner a PG13-as korhatárral, azaz a nálunk 12-es karikával, hiszen a filmben nincs vér, erőszak, káromkodás, legalábbis nem a deadpooli szinten, helyette arctalan zombihadsereg tagjai hullanak (de nem véreznek), és közben tényleg azt várjuk a mániákusan röhögő pszichopata csajtól, hogy amikor elesik, felkiáltson, hogy teringettét, mert annyira családbarát lett az egyébként színlelt erőszakban bőven dúskáló film. Nem mellesleg egy emberevő krokodilemberről, egy bárkit habozás nélkül péppé verő, feslett ribancnak sminkelt egykori dokinőről, egy alkoholista bankrablóról és egy bérgyilkosról szóló film sok minden, csak nem délutáni matinéprogram a 6/b osztálynak.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Marco Rossi együttese a szupersztárok ellen: a portugál-dán NL-csata győztesével is meg kell küzdenie a 2026-os vb-re való kijutásért.
Nem jött be a kormányváltás a lengyeleknek.
