Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

„Neal Stephenson egy remek történetet vágott gallyra azzal, hogy túlírta a könyvet. Annyira elveszett a technikai részletekben, amik az elején még lekötik az olvasót, de később már inkább teherré válnak, hogy maga a történet háttérbe szorult. Szereplői egydimenziósak, nincs egy sem közülük, aki bármiféle érzelmi reakciót kiváltana az olvasóból. Tele van semmitmondó párbeszédekkel, melyek egy lépéssel sem viszik előre a történetet. Olyan, mintha csak statiszták lennének az apokalipszis vásznán. Nem csoda, hogy a 100. oldalt követően unalomba fullad. A feléhez érve kénytelen voltam egy hónapra letenni a könyvet, mert egyszerűen nem éreztem késztetést a továbbolvasásához, pedig éppen egy olyan résznél hagytam abba, ami változást ígért.

A kicsit hosszúra nyúlt kényszerpihenőt követően ismét kézbe vettem a kötetet, abban a reményben, hogy talán beindul a történet, ám csalódnom kellett. Az egész regényre igaz, hogy alig van benne feszültségkeltés, ráadásul elég monoton az egész. Néha, amikor a távolba feldereng egy kis izgalom, Stephenson elkezdi húzni az eseményeket és olyan kitérőket tesz, ami egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz és nem is érdekes. A feszültség »csúcspontját« (ami inkább csak egy dombocska) pedig lerendezi pár mondatban, és halad is tovább a kietlen monotóniába.”