Jézus élete után a kiválasztottak maradtak meg nekünk
Isten igéjét nemcsak a Biblia hirdeti, de minden ihletett mű, így például akár egy festmény, egy regény. Vagy éppen egy sorozat, amely Jézus élete alapján még rekordot is állított.
Stephenson új technikai környezetbe emeli régi aggodalmainkat, és flottul tudósít a képzeletünket mindig megmozgató világvégéről, mintha a saját pusztulásunk elkerülhetetlen volna.
„Stephenson műve folyamatosan egyensúlyoz a használati utasítás és a figyelmeztetés között. Aprólékosan átgondolja, hogy mi minden szükséges az emberiség túléléséhez, és egyetlen részletet sem hagy ki. Innen ered a könyv tekintélyes vastagsága, prózája pedig gyakran csap át tudományos értekezésbe minden különösebb előjel nélkül. Egy IKEA-útmutató pontosságával ismerteti az űrbéli élet apró mozzanatainak technikai hátterét, az emberi lét biztosításának tudományos feltételeit. Itt a legalapvetőbb, készpénznek vett dolgokat is meg kell teremteni, vizet kell fakasztani a sziklából, néhol szó szerint. Ezért aztán hosszú, időről-időre érdekfeszítő, aztán ellaposodó technikai leírások között kell megtalálnia az olvasónak az emberi tényezőt. Márpedig a világvége általában meg szokta mozgatni a lelkünket, ilyenkor súlya van tetteinknek. Stephenson könyve azonban nem zsigerileg hat az érzelmeinkre, inkább magunk tornáztatjuk a végtagjainkat, hogy ne macskásodjanak meg az űr súlytalan világában, és mesterségesen hozzuk létre a gravitációt.
A szerző sokszor csalt mosolyt az arcomra: jó emberismerettel tart tükröt a pánikba esett földlakók elé, szatirikus éllel mutatja be, hogyan dacolnak a halállal. Infantilis, gügyögő neveket választanak a széteső Hold nagyobb darabjainak, az űrbe induló rakétákra tonnaszám hordják a használhatatlan, szimbolikus jelentőségű csecsebecséket. Hektoliternyi ondónak megfelelő DNS-mintát gyűjtenek, hogy megőrizzék genetikai változatosságunkat, a Föld kormányai pedig eutanáziapirulákat osztogatnak. Itt jelennek meg a Cory Doctorowtól és Elon Musktól csak nevükben különböző technobloggerek és polihisztorok, akik a média segítségével kiharcolják, hogy a végítélet idején is a saját útjukat járhassák. Az ő szerepük az, hogy Kasszandraként figyelmeztessék a vesztébe rohanó emberiséget, de mindezt iróniával és lelkesedéssel teszik. Aztán lehervad a mosoly, amikor látom, hogy a kilövőállomásokat véres harcok árán felkelők foglalják el, hogy illegálisan az űrbe juthassanak, vagy amikor taktikai nukleáris csapást mérnek az utolsó űrprogram hátráltatóira. Igenis van valódi dráma a könyv lapjain, csak ki kell hámozni a technikai leírások tömkelegéből.
Az egyik legfőbb konfliktusforrás éppen a technikával való visszaélés, a média fegyverként való használata. A tudományos élet jeles képviselői lelkipásztornak felcsapva tweetekben és élő adásban ringatják »zsargonálomba« a haldokló népet. Az űrállomáson és a környező hajók közt Spacebookon és Scape-en keresztül kommunikálnak, a parancsok és a legfontosabb információk csak az illetékesek kezébe kerülhetnek, valamint a lázadás vagy a forradalom is elektronikusan szerveződik. És persze mindenki figyeli a másikat, a pletyka gyorsan terjed: az űr összezártságában nincs sok hely a magánéletnek.”