Szülők és gyermekeik (Chris Beckett – Sötét Éden)

„Vöröslámpás John, a főszereplő, egy fiatal kamasz, akiben buzog a tettvágy. Intelligens, de nem ő a legintelligensebb az Édenen. Bátor, de nem ő a legbátrabb. Nem ő a legerősebb, nem ő az egyetlen, aki karizmájával követőket szerezhet. De mégis ő lesz az, aki megteszi azt a lépést, amivel felborítja az Éden viszonyait, megszegi a generációk óta fennálló törvényeket és lerombolja Tommy és Angela történetének szimbólumát. Miért? Mi van benne, ami másban nincs meg? Az egyes szám első személyű narráció során megismerjük a gondolatait, ám mások szemén át azt is, a Család tagjai hogyan gondolkodnak róla. John hős? Vagy egy őrült, megalomán valaki? És vajon a két rész különválasztható-e egymástól? Fontos kérdések ezek, és a könyv során az olvasónak van ideje elrágódni rajtuk. Pro és kontra kapunk érveket, a regény pedig nem tör lándzsát egyik értelmezés mellett sem, nem ad egyenes válaszokat. Számomra viszont e kérdések helyett fontosabb az, hogy lássuk, John a szükséges rossz.

Miért mondom ezt? Mert végeredményben felborítja az Éden nyugalmát, megtöri a rendet, elindítja a Családot egy új úton, ami sok fájdalommal és lemondással jár. Mégis, szükség van erre. Nem tartom öncélúnak, hogy Beckett éppen tinédzsereket tett meg főbb szereplőknek, hiszen valahol az ő lázadásuk egyben a Család lázadása is. Ahogyan a tinédzserek fellázadnak az őket gúzsba kötő elvek ellen, szembefordulnak a szüleikkel és saját útjukat keresik, úgy a Család lázadó tagjai, élükön Johnnal, szintén ezt teszik.”