A Marvel legújabb mozija nem újítja meg a szuperhős filmek műfaját, de még így is több, mint egyszerű iparosmunka. Spoilermentes kritikánk a Polgárháborúról.
„Sajnos azonban nem mindenkire jut egyformán idő, így néhányuk a háttérbe szorul. Míg Sólyomszem vagy Hangya esetében ez kevésbé zavaró, addig a teljes újonc Pókembernél már inkább. Tom Holland nagyszerűen hozza a karaktert és már most az eddigi legjobb filmes verziója a hősnek, azonban a film lényegi történetéhez nem ad hozzá a jelenléte, ami nagy kár, mert a film eleji építkezés helyett (vagy mellett) kaphatott volna ő is egy kicsit több teret. Szerencsére a másik újoncot - T'challát - sokkal jobban integrálták a filmbe. Bár a háttértörténetéről nem sokat tudunk meg, a karakter motivációi egyértelműek és a történetnek végig szervesen része, amivel jól megalapoz a nemsokára érkező önálló filmjének is.
Nem lett tökéletes film a Polgárháború, de azzal, hogy bátran épített az eddig filmek történéseire (jobban, mint eddig bármelyik másik Marvel film) és a karakterekre sikerült jóval többnek lennie egy egyszerű iparosmunkánál. Az íróknak sikerült elérniük, hogy törődjünk a karakterek sorsával, ráadásul mindezt úgy, hogy a film nemcsak az egyébként rendkívül pörgős akciójelenetek és vicces beszólások idejére szórakoztató, hanem a zsánertől kevésbé megszokott üresjáratok idején is. A film sötétebb témái (kétségkívül ez az eddig legkomorabb Marvel mozi) nem mennek az egész rovására és bár A tél katonáját nem múlja felül, de ahhoz nagyon közel végez a képzeletbeli ranglétrán.”
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az elmúlt években bővül a piac: a szuperhős-dömpinget követően művészi vagy éppen szépirodalmat feldolgozó képregények és olyan sorozatok látnak napvilágot, amikre korábban esély sem volt.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
A főtitkár a védelmi kiadások növelésére, valamint háborús gondolkodásmód elsajátítására sürgette a szövetség országait.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
