Venezuela: egy nemzet lassú öngyilkossága

„Venezuela lassan és mindenki szeme láttára haldoklik, több mint 15 éve. A legnagyobb probléma az, hogy az ország saját magát hajszolja az öngyilkosságba és ez a folyamat később nem fordulhat át: nem képes talpra állni és felépülni romjaiból.

De vajon mik azok az okok, amelyek elindíthatnak egy ilyen pusztító folyamatot?

Hirst számára a leginkább figyelemre méltó jellemvonások a következők. A korrupció, amely beette magát az ország éltető elemei közé, miközben a nép szemében a bürokraták és választott vezetők alapvető tulajdonságát képezi a »korrupt« jelző. Az utálatból táplálkozó politikai stratégia, a törvény, amely csakis az uralom eszköze. A választások, amelyek arra szolgálnak, hogy egy újabb diktátor helyét szilárdítsák meg a rendszerben.

És mindezek mellett folyamatos, de hasztalan reménykedés tölt el sokakat, akik még elhiszik, hogy a következő jogszabály működni fog és mindent megváltoztat, majd a soron következő választás meghozza a szabadságot, és így tovább.

A szerző sikeresen tudott segítséget nyújtani Ugandában a 25 évig tartó polgárháború után, Maliban a demokrácia kiépítésében, azonban Venezuela esetét kudarcnak éli meg. Szomorúan szemléli otthagyott szeretteit, akik belesüppednek egy olyan világba, ahonnan nincs menekvés. Életének kedves színhelyeit már a szemét, a bűz és a nyomor borítja. A korábbi luxus apartmanokat koldusok lepték el, a lakosság éhezik; és elkeseredésében, hogy túlélhessen, tyúkokat nevel a valaha fényűző és csodálatos lakások teraszán. A víz természetesen szintúgy hiánycikk, az állami televíziók csatornáján »segítségképp« elmagyarázzák, hogyan lehet egy pohár vízzel mosni.

A korrupt kormányzat pedig folytatja a hitegetést és manipulációt, hogy egy kis kitartás kell még és minden jobbra fordul.”