„Milyen üzenete van a mai olvasók, nézők számára Nagy László versének?
Fantasztikus, összetett és nagy vers a Menyegző, és mint a nagy művek, mindig aktuális marad. Azaz mindig az adott korba illeszthető, másról szólt tehát a megírásakor, másról szólt számomra huszonöt évvel ezelőtt és természetesen másról szól ma. Huszonöt éve a versben megrajzolt hagyományvilág és az abban lévő finomságok, azok bemutatása foglalkoztatott, ma már más dolgokat üzen számomra. Mára úgy látom az ego, a harsány, csak a mulatozásra és az önös örömszerzésre való törekvés uralja világunkat és erre nagyon pontosan reflektál a költemény is. A lakodalom főszereplői, a menyasszony és a vőlegény csupán apropót szolgáltatnak arra, hogy a fékevesztett dorbézolás elkezdődhessen. Csak az számít, hogy mi mit akarunk, csak elvenni akarunk, semmit vissza nem adni az univerzumnak.
Nehéz volt átültetni mindezt a tánc nyelvére?
Nagy László jellemábrázolása hihetetlenül pontos, a figurái a mai világban is ugyanúgy megtalálhatók. Hogy hogyan ültettem át mindezt a tánc nyelvére? Eklektikusan gondolkodtam. A néptánc alapjaiból indultunk ki, a mátkapár tánca például pontosan, szigorúan meghatározott, autentikus, mély gyökerű néptánc, de a modern és a kortárstánc is megjelenik a jellemek megformálásánál, amiben Bakó Tamás volt nagy segítségemre. A versben körvonalazódó anyagi és szellemi világot szeretném bemutatni, azt, hogy a kettő miért válik el egymástól és hogy a köztük lévő harmónia miért bicsaklott meg.
Én úgy látom, a mérték mára eltolódott az anyag javára, alkotóként pedig az a feladatom, hogy a tánc nyelvén adjak megoldásokat arra, hogyan állítható vissza ez az egyensúly. A javaslatom az, hogy a szellem felé kell fordulnunk, amelyhez a legrövidebb utat a színek és a hangok világának felfedezése jelenti.”