A szavak urai

„Régen túl vagyunk már azon, hogy hüledezzünk a Balatonba bokáig bemerészkedő, s ott a párt igazát a tihanyi apátságig kürtölő politikusokon. Mindig voltak, lesznek Szijjártók, Rogánok, Szanyik, Juhászok, Novákok, Répássyk... ütős lista. Pártjukon belül egyik sem fázott rá azért, mert elvből/kötelességből/jó szándékból elvállalta azt is, amelyet a politikusi esküjükben még az apró betűs rész sem tartalmaz. Megérte, na. Az, hogy mennyire, csupán a választói szándékon múlott. Ha a népakarat úgy döntött, kormányzati székek melege fogadta emberünk hátsóját. Ha nem, maradt egy újabb, harcos négy év, meg a Balaton vize.

A baj nem ez, hanem a tény, hogy a bábokat mozgató kezek pontosan tudják, hogy a strómanjaik által elmondott mondatoknak milyen súlya van. Hogy sutba dobjuk a függetlenség látszatát? Na bumm. Hogy a jogállamisággal játszunk? Na és. Hogy lassan elfelejtünk röhögni is az aktuális szócsöveken, mert már valóság, amit mondanak?

Jaj istenem.”