Könyv vs. Film: Leviatán ébredése/The Expanse

„Alapvetően két dolgot lehet megfogalmazni, ami a könyv és a sorozat viszonyát jellemzi: néhol hajszálpontosan, máshol pedig rettentőmód eltérően jeleníti meg a mozgóképes alkotás az írott világot. Pontos a történetvezetés szempontjából, és a technikai eszközök láttatásában, eltérő viszont az olyan apróságoktól kezdve, mint Naomi Nagata hajviselete, vagy az Öv lakóinak nyúlánk testalkata (a sorozatban alig néhány statiszta felel csak meg az olvasottaknak), egészen a nagyobb léptékű dolgokig, mint például a szereplők egymáshoz való viszonya. Utóbbira remek példa, hogy a pilot epizódot lezáró Canterbury-katasztrófa közvetett okozója a sorozat szerint Holden, hiszen az ő unszolására vizsgálta ki a legénység a segélyhívás forrását. Erről a könyv lapjain szó sincs, a Cant kapitánya természetesnek veszi a segélykérés tudomásulvételét és felderítését, pusztán figyelmezteti Holdent, hogy gyanús dolgok esetén ne hősködjön. A sorozat nyilván dramaturgiai okokból eltúlozza ezt a szálat, és ebből a túlélő legénység körében még keletkezik néhány összezörrenés. Viszont a sorozat épp ebben szerez jó pontokat a regényhez képest, mivel sokkal jobban működik az ok-okozati tényező, árnyaltabb az egyének egymáshoz való viszonya, és fenntartja a néző feszültségét.

Sokszor éri az a kritika a könyvet (és szerzőit), hogy nem adtak semmi újat a már ismert klisékhez, csupán »összelopkodták« az alkotóelemeket. Azonban hadd védjem meg a szerzőpárost azzal, hogy a többezer SF-kötet és film mellett már igen nehéz lehet újat nyújtani, más által el nem mondottat, fel nem dolgozottat adni a közönségnek. A Ty Franck és Daniel Abraham alkotta páros (James S. A. Corey) sikere talán abban rejlik, hogy a kliséket épp a megfelelő arányban dolgozták össze. Az űroperaként aposztrofált kötetekben minden van, ami egy vérbeli SF-rajongót érdekelhet: űrutazás, űrhajók, idegen világok, ismeretlen biológiai életforma, fegyverek és persze nők. Mindezeket a politika tartja össze, ami pedig olyan megfoghatatlan jelenség, hogy végső soron minden eseményre hatással van, a legapróbbtól a nyilvánvalóig. Ez a könyv(ek) sikerének kulcsa, és ezt remekül érzékelteti a sorozat is. Az alkotók jó érzékkel válogatták szét, hogy mi a fontos (Föld-Mars viszony), és mi az elhanyagolható (pl. Miller »Julie-látomásai«). Pluszpont jár a sorozatnak a remek noir-hangulatért, amellyel megjelenítették számunka a Ceres-állomást, és még egy plusz pont annak a káosznak az interpretálásáért, amelyek az Eros-eseményeket jellemzik.”