Liberális narratívák és a demokrácia

„Az esélyek egyenlősége már a kilencvenes években sem volt igaz. Azóta még kevésbé. Nem ugyanolyan esélyekkel fut ugyanis neki az életnek a szegény sorsú tehetséges fiatal, mint az, akinek megvan a megfelelő anyagi háttere. Ezt az állítást Joseph Stiglitz megerősíti 2013-ban megjelent könyvében (Price of Inequality – Az egyenlőtlenség ára). Adatai szerint az utóbbi 15 év alatt nemcsak relatíve, de abszolút értelemben is csökkent a rutinmunkát végzők bére. Stiglitz arra is felhívja a figyelmet, hogy nem működik az »olvasztótégely-elmélet”. Az elemzések szerint a hispánok és a fekete amerikaiak markánsan kedvezőtlenebb helyzetben vannak.

Nyilvánvalóan ennek komplex okai vannak. Az egyik azonban bizonyosan az oktatási színvonal eltérése, a kulturális különbség, amely meghatározza jövedelmi helyzetüket. Ez nem faji sajátosság. De bizonyos, hogy ezek a csoportok jelentős hátrányban vannak az élet csaknem minden területén. Állami segítség nélkül, önerőből kiemelkedni semmiképpen nem tudnak. Mindenképpen levonhatjuk azt a következtetést, hogy a helyzetértékelésnél máshol sem helyes a politikai korrektségre hivatkozva, az ilyen típusú csoportelemzéseket elutasítani. Hiszen csak akkor lehet bármin is változtatni, ezáltal valóban azonos helyzet kialakulására törekedni, ha a létező különbségek gyökeréig leásunk.

Nem elég pusztán deklarálni, hogy »Isten színe előtt e zászló által képviselt köztársaság valamennyi polgárának biztosítva van a szabadság és az egyenlőség«, mint ahogy ezt Amerikában az iskolások minden tanítási nap kezdetén hűségnyilatkozatukban elmondják –, mert tudatos állami politika nélkül ez csak szólam marad.

Az »esélyegyenlőség«, ami a tényleges jövedelmi egyenlőség helyett elvileg és jogilag biztosítva van, éppen az anyagi helyzetek különbözősége miatt nem tud megvalósulni. Ahhoz ugyanis, hogy valaki az elitbe feljusson, vagy legalább a jó jövedelmi helyzetű rétegbe bekerüljön, tanulni kell. Ehhez viszont a családjának olyan jövedelmekkel kell rendelkeznie, ami lehetővé teszi, hogy kicsi korától a legjobb képzéseket kapja meg. Ha ilyen nincs, kellő tudás nélkül nem juthat be az egyetemekre. A megfelelő tudásszintet biztosító jó középiskolák, a különórák, és egyéb ráfordítások hiánya már eleve megakadályozza a felkészülést a szegényebbek számára. S ahol a felsőoktatás térítéses, ott különösképpen megmutatkozik az esélyek különbsége. Ezzel a demokrácia meritokráciává alakul. Az elithez tartozás örökletessé válik.

A 90-es évek elején tehát, éppen, amikor a demokrácia világméretekben győzedelmeskedett a kommunizmus felett, a demokratikus társadalmi berendezkedés a legdemokratikusabbnak tekintett országban belülről ingott meg. És a mi rendszerváltásunk az amerikai példát igyekezett követni. Ami, látjuk, a liberális demokrácia csődjéhez vezet el.”