Nem lett sokkal boldogabb Lev Grossman trilógiájának második darabja, mint az első volt: a Varázslókirály remekül megírt, sötét, komoly történet – amelyben mégis sok humor. A varázsvilág bajban van, csak hőseink tehetnek valamit a megmentéséért. De vajon megéri ez az egész?
Hamar kihozta az Agave Könyvek Lev Grossman Varázslók-trilógiájának második darabját, és jövőre érkezik is a harmadik befejező rész. A felnőtt-Harry Potterként hívatkozott trilógia első darabja magasra tette a lécet, így kicsit félve vártam a folytatást. A folytatások nem mindig sikerülnek jól, ha meg trilógiáról van szó, a második kötet gyakran csak valamiféle felvezetést. De hol is hagytuk Quentin Coldwatert? Enyhe spoilerek jönnek az első kötetből, akit nem érdekel, ugorjon két bekezdést.
Spoiler! Az első kötet története röviden arról szól, hogy egy egyetemre készülő brooklyni srác felvételt nyer a Varázskapuba, ami egy varázslóegyetem. A kötet során kiderül, hogy a varázslás nem csak játék és mese, hanem kőkemény tudomány, amit alaposan ki kell tanulni – a boldogságot pedig a borral és a következmény nélküli szexszel ellentétben varázsvilágban nem osztogatják úton-útfélen. Quentin és barátai eljutnak a fantasztikus regényekben megénekelt Filloryba, ahol kemény árat fizetnek a mese végén. Végül visszatérnek Filloryba, hogy királyok és királynők legyenek ott.
A második kötet így már Filloryban kezdődik: Quentin unja a királylétet, kalandra vágyik – azonban először nem azt a kalandot kapja, amire várt. Szépen lassan kiderül azonban, hogy a varázsvilág nagy bajban van, és persze csak Quentin és barátai menthetik meg – hőshöz méltó, súlyos áldozatok árán. Egy másik vonalon pedig megtudhatjuk, hogyan lett varázsló a varázslóegyetemre fel nem vett Juliából. Spoiler!
Minden elvárást teljesített Lev Grossman: ritka, hogy ilyen jó legyen egy trilógia második kötete. Az aktuális kaland mellett nagyon fontos, hogy megismerjük Julia történetét, és a Varázskapu világa után kapunk egy merítést a mágia nem hivatalos, mocskos, sötét oldalából is. A regény vége pedig egészen remekbe szabott lett: kielégítő, mégis inkább bittersweet symphony, mint happy end. Grossman popkult-utalásokkal tűzdelt prózája még mindig olvasmányos, a karakterek még mindig szerethetőek és élőek.
Marketingszempontból érthető a Harry Potter emlegetése a könyvsorozat kapcsán, így lehet hirtelen hova rakni, mégis: itt az ideje elfelejteni ezt a jelzőt. Ez a könyvsorozat teljesen másról szól, mint a Harry Potter, és – minden jóleső nosztalgiát félretéve – sok tekintetben jobb is nála.
Szóval izgatottan várom a harmadik kötetet – addig pedig bőven lesz idő megnézni a történetből készült sorozatot.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Kemény nem ontja a könyveket, ami különösen rokonszenves a mai világban.
Gerzsenyi Gabriella az EP Mezőgazdasági Bizottságának ülésén többek között a gazdák talajművelési szokásait is kritizálta.
Csütörtök este PAOK–Ferencváros mérkőzést rendeznek a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában.
A család kártérítési pert indít a gyilkos ellen.
