Ne féljetek!

2026. május 22. 10:57

A Védvonal csak az első, de elengedhetetlen lépcsőfoka lesz annak, hogy szembe forduljunk az áradó gyűlölettel. Meg kell és meg fogjuk védeni a Fidesz támogatóit.

2026. május 22. 10:57
null

„Védelmet kapnak azok, akik bármilyen atrocitást elszenvedtek a politikai véleményük miatt, és akik bármi módon áldozatai lettek a tiszás erőszakhullámnak.

Minden esetet dokumentálunk, minden szükséges feljelentést megteszünk, jogsegélyt nyújtunk, és az igazságszolgáltatás mellett széles körben a nyilvánosságot is felhasználjuk. 

Annyi ügyvéd, annyi újságíró, annyi közéleti ember, amennyi csak kell. Ha szükséges, utcára is megyünk az embereink védelmében. 
Arról is információnk van, hogy egyes állami szerveket miként akarnak bevonni és felhasználni a politikai leszámolásokhoz, és azt is tudjuk, vannak már olyanok, akik előléptetést remélnek, ha részt vesznek mindezekben. 

Sokan vettük már észre azt is, hogy a Fidesz támogatóival szembeni, kis súlyú ügyek eljárásaiban mindig nagy az állami lelkesedés, de Matolcsy Ádámékról már valahogy nem esik szó, az valamiért csak a kampányban volt fontos.

Minden túlkapást, erőszakot, megfélemlítést jogi útra viszünk, és mindent nyilvánosságra hozunk. Az eddigieket is. 

Sokan leszünk, akik innentől kezdve kizárólag ennek a rendszernek a felépítésén dolgozunk majd, mától nekem is ez a feladatom, erre kaptam megbízást az elnökségtől. 

A Védvonal csak az első, de elengedhetetlen lépcsőfoka lesz annak, hogy szembe forduljunk az áradó gyűlölettel. Meg kell és meg fogjuk védeni a Fidesz támogatóit a véleményük miatt elszenvedett erőszaktól, a internetes t*rrortól és az állami túlkapásoktól.

Talán nincs is mód rá, hogy most minden esetet számba vegyünk, de mindenki érzi és látja, mit műveltek és művelnek a felhergelt »szeretetország« megalkotói.

Rögzítsetek és dokumentáljatok mindent: online erőszakot, zaklatást, rongálást, garázdaságot, kényszerítést, közösség tagja elleni uszítást, bármi nemű jogsérelmet, mindent!

Elégtételt veszünk mindenkiért, meg fogjuk védeni a polgári oldal méltóságát, és véget vetünk a liberális t*rrornak!

Ne féljetek, hamarosan érkezünk!
Jó hétvégét!”

Nyitókép: Kocsis Máté Facebook-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2026. május 24. 12:02
A tiszás trollok is visszakövethetők, hiába írkálnak több ímélről.
Válasz erre
0
0
johnny
2026. május 24. 00:19
Ez a konstruktív ellenzék? Inkább tűnik további széthúzás előkészítésnek.
Válasz erre
0
2
We_Returned
2026. május 23. 16:09
Az a baj Máté hogy ti féltek ,de kurvára ,szedjétek már magatokat össze légyszi
Válasz erre
0
1
fintaj-2
2026. május 23. 13:16
Kiadjuk a jelszót. Védjen meg benneteket az Orbán Viktor!
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!