Botrányos büntetést kapott a Csíkszereda a magyar és székely zászlók miatt – a Fradi és a Honvéd átvállalja
Példátlan ítélet, példás reakció!

A Kecskemét korábbi trénere, Szabó István minden bizonnyal a határon túl lesz vezetőedző. A Csíkszereda elnöke drámai képet festett azokról a körülményekről, amelyek között a csapat küzdött.

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere, Szabó István lesz a román bajnokságban szereplő FK Csíkszereda vezetőedzője – ezt Szondy Zoltán, a klub elnöke erősítette meg, aki drámai képet festett azokról a körülményekről, amelyek között a csapat ebben az idényben küzdött.

Az elnök súlyos szavakkal ecsetelte, mit kellett átélnie a klubnak. Elismerte, hogy az FK Csíkszereda korábban soha nem szerepelt annyit a román sajtóban, mint mostanság.

„Bizonyos szempontból ebbe bele is roppantunk – mondta Szondy Zoltán a szekelyhon.ro-nak. – Lehet, hogy egy következő kérdés elejébe szaladok, de Ilyés Róbert vezetőedzőnk ezért is ment el. Baráti viszonyban váltunk el, és abban maradtunk, hogy fog ő még Csíkszeredában dolgozni, de egyszerűen már nem bírta.”
„Hármas minőségben érkeztünk meg a »nagy« román futballba. Egyrészt
ami anyagi szempontból igazán sokat számít.
Ebben a hármas minőségben mi a román közegtől csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk. Nem a labdarúgás főszereplőiről – klubelnökökről, edzőkről, játékosokról, bírókról – beszélek, részükről ugyanazt a tiszteletet kaptuk, amit adtunk, az egyetlen kivétel a bukaresti Dinamo volt. Viszont maga a közeg: a szurkolók, a román sajtó, a labdarúgó-bajnokságot lebonyolító szervezet, a Labdarúgó Profi Liga csak azt nézte, hogyan tud minket elbuktatni, hogyan tudnak velünk igazságtalanok lenni
– magyarázta Szondy.

Az elnök keserűen idézte fel azt is, hogy a klub olyan büntetéseket kapott, amelyeket el sem tudtak képzelni.
Szondy Zoltán szerint nem tehették meg, hogy leszedik azokat a magyar zászlókat, amelyek már akkor is a klub jelképei voltak, amikor az új stadionja még fel sem épült és a csapat a harmadosztályban szerepelt.
Hozzátette, amíg a Csíkszereda nem jutott fel az élvonalba, ezek a szimbólumok senkit sem zavartak, a feljutás után azonban minden megváltozott.
„Ne játsszunk szembekötősdit: a Sepsi OSK-nak soha nem volt problémája a zászlók miatt, mert az első figyelmeztetésre azonnal levették a magyar, székely lobogókat. Ezt mi is megtehettük volna, de ha felvállaltad egy közösség képviseletét, akkor ennek a közösségnek a képviseletét nemcsak ünnepnapokkor kell kiélvezni, hanem akkor is, amikor baj van. Határozott véleményem, hogy ha a magyarságtudatot elengedtük volna, akkor megtörik valami az egész rendszerünkben. Megfellebbeztünk mindent, amit lehetett, és minden fórumon, amin lehetett, s ezzel elértük azt, hogy a magyar és a székely zászlóért nem büntetnek többet” – fejtette ki Szondy.
Ezt is ajánljuk a témában
Példátlan ítélet, példás reakció!

A Csíkszereda a tizenhat csapatos román bajnokság alapszakaszában a 13. helyen végzett, majd az alsóházi rájátszásban összességében magabiztosan harcolta ki a bennmaradást. Az együttes legeredményesebb játékosának 12 találattal Eppel Márton bizonyult, aki a Budapest Honvéd színeiben az NB I-ben is gólkirály volt a 2016–2017-es évadban.
Szondy Zoltán szerint a következő bajnokság még nehezebb lesz, s azt is megemlítette, hogy gazdaságilag is nagyon nehéz megteremteni az első osztályban maradás feltételeit. A nyári edzőváltásról azt mondta, hogy „nincs még szerződés, de erősen valószínű, hogy Szabó István lesz a vezetőedző. Benne látom leginkább, hogy az FK Csíkszereda kettős célkitűzése mellé tud állni: magyar identitású csapat és az akadémia csapata maradjon” – jelentette ki.
Nyitókép: Facebook / FK Csíkszereda
Csíkszereda–Botosani 2–0 (2026. május 16.)