Kiiktatná Orbánt

2026. május 22. 06:36

Ez minden bizonnyal csak a kezdet.

2026. május 22. 06:36
null
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Hatalomra kerülése utáni első, tehát nyilván leghalaszthatatlanabb döntése az volt a tiszás élcsapatnak, hogy lecserélte Tisza István százhúsz éves, karfás házelnöki székét egy ikeás, gurulós förmedvényre. Hogy mindenki lássa: a proletárkormány szakít a luxizással, ők közülünk valók, a nép gyermekei. Lám, Forsthoffer Ágnes ugyanúgy gurulgat majd jobbra-balra, ahogyan hatéves Ágoston fiam odahaza a régi, lestrapált irodai székemen.

A második, az előzőnél kevésbé sürgető, mindamellett fontos döntés a szerdán benyújtott alaptörvény-módosító javaslat. Ez többek között kukába hajítaná a keresztény kultúra védelméről szóló részt, megágyazva ezzel a migránspaktumnak.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok államosítása pedig vegytiszta kommunizmus, tudniillik a rekvirálni kívánt szervezetek egy része magánalapítású, ráadásul magánvagyonok is kerültek beléjük – Kun Béla szellemi örököse most mégis egyetlen tollvonással hozzácsapná őket a kolhozhoz. Gratulálunk!

Emellett a módosítócsomag – Magyar Péter dühkitörései szempontjából legfontosabb – része, hogy egyazon személy legfeljebb nyolc évig tölthesse be a miniszterelnöki tisztséget. Nem mostantól, persze, az túl jogállami lenne, hanem visszamenőleges hatállyal, 1990-től. Hogy egykori imádata, jelenlegi gyűlölete tárgya, Orbán Viktor ne lehessen többé miniszterelnök; akkor se, ha a magyarok többsége újra őt akarná. Márpedig – a proletárkormány ámokfutását látva – hamarosan újra őt fogja akarni, ezt talán Péterünk is érzi valahol a receptorai mélyén. Hiszen milyen színvonalú kormányzást vetít előre, amikor még egy helyettes államtitkár kirúgását sem bírják hiba nélkül abszolválni? (A kirúgás primitív, belső-afrikai jellegére most ki sem térve.) És milyen vezetői, emberi minőség körvonalazódik, amikor valaki annyira pitiáner (lásd: Havasi Bertalan karhatalommal való kidobatása a saját munkahelyéről, amiért feleselni merészelt vele), hogy olyat ChatGPT-vel sem lehet rajzoltatni? Vagy amikor miniszterelnökként a saját lakájújságíródat alázod kommentben, mert nem az elvárásaid szerint fogalmaz. Elképesztő mélységek ezek.”

Nyitókép forrása: Attila KISBENEDEK / AFP

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
za-firka
2026. május 25. 09:40
Ide figyelj 2,5 millió magyar! Úgy döntöttem, hogy megtiltom nektek, hogy Orbánra szavazzatok. Éljen a demokrácia! De legfőképpen: Éljek ÉN!
Válasz erre
0
0
cirmos-3
2026. május 23. 23:48
téged is kiiktat, ez fáj neked, nem az orbán.
Válasz erre
0
1
B_kanya
2026. május 23. 08:34
mreinstand-3Marslakii 2026. május 22. 20:29 "Eddig miért nem emelkedett fel?" A Diákhitel Központ volt vezetője szerint soha nem volt ennyire jó tanulni. De hát ő véresre tapsolta a kezecskéit minden kétharmadnak.
Válasz erre
1
0
B_kanya
2026. május 23. 08:33
Monte Carlo 2026. május 23. 06:09 "ORBÁNT MÁR KIIKTATTÁK A VÁLASZTÓK," 2,5 millió szavazatot kapott, kicsi.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!