A Sándor-palota közzétette a kegyelmi ügyben a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat

2026. május 22. 07:15

A Magyar Péter vezette kormány nem működött együtt Sulyok Tamással, ennek ellenére a köztársasági elnök közreadta a birtokukban lévő dokumentumokat.

2026. május 22. 07:15
null

Közleményt adott ki a Sándor-palota a „kegyelmi ügyként” megismert döntés dokumentumaival kapcsolatosan. Mint fogalmaztak, „a köztársasági elnök a »kegyelmi ügyként« ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt a Sándor-palota 2026. május 19-i közleményében kijelentette, 

kész együttműködni a Kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.” 

A miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában a tegnapi napon megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a Kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében. 

Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre a Sándor-palota nem kívánja a Kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. 

Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat. 

Mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át. 

Nyitókép: Sulyok Tamás Facebook-oldala


 

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zabszem
2026. május 22. 22:47
Hát, nem kellett volna. Ennyi.
Válasz erre
0
0
states-2
2026. május 22. 13:12
Tupírozza a drogos a semmit.
Válasz erre
0
0
Jacques Foche
2026. május 22. 12:07
Nem lett volna szabad engedni a fososhisztinek. Nincs a titkosság feloldására valami protokoll?
Válasz erre
1
0
2026. május 22. 11:44 Szerkesztve
Egyre jobban beigazolódni látszik amit régóta sejtek. Qrva erős nyomás volt a köztársasági elnökön, hogy ezt a kegyelmet meg kell adni. Ha azt nézzük hogy kinek volt hatalma vagy befolyása ahhoz hogy ezt egyáltalán megtehesse, igen csak szűkül a kör. Nézzük hogy miért! Szerintem Kónya Endre tudott egy pedofil bűncselekményről, és vagy megfenyegette az elkövetőt hogy kitálal, vagy csak egyszerűen félt valaki attól hogy kitálal. Az elkövető pedig egy olyan személy, aki ebbe semmi képen nem bukhatott bele. (és ő nem a Zsolti bácsi) Vagy a saját személye miatt, vagy mert magával rántott volna egy olyan embert, akire ugyan ez vonatkozik. Ha ezt időrendben összevetem egyéb történésekkel, számomra kirajzolódik az elkövető személy is. Varga Judit pedig egy járulékos veszteség, csak mert nem lehetett megkerülni az ügyben, és ő sem tudott ellenállni a nyomásnak.
Válasz erre
0
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!