Egy emberként állnak ki a diákok és a közéleti szereplők az MCC mellett – megszólalt az alapító is

2026. május 22. 08:09

„Az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye: léte nemzeti ügy, jövője pedig közös felelősségünk” – hangsúlyozták a petíció elindítói. Az alapító, Tombor András pedig kijelentette, párbeszédet kezdeményez a kormánnyal.

2026. május 22. 08:09
null

Orbán Balázs, a nemrég leköszönt miniszterelnök volt politikai igazgatója közösségi oldalán arról számolt be, hogy diákkezdeményezés indult a Mathias Corvinus Collegium – MCC megőrzéséért, amelyet már több mint 600-an írtak alá.

Bejegyzésében a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy 

az elmúlt 30 évben az MCC Kárpát-medence-szerte vált meghatározó oktatási és tehetséggondozó intézménnyé, amely különböző programjain keresztül több mint 8 ezer diáknak biztosít térítésmentes fejlődési lehetőséget.

Majd hozzáfűzte, hogy a tehetséggondozó intézmény 

  • közösséget, 
  • tudást és 
  • lehetőséget 

jelent fiatalok ezrei számára – politikai vagy társadalmi háttértől függetlenül. „Hiszünk abban, hogy ezeket az értékeket közösen kell megőriznünk a jövő generációi számára is” – fogalmazott.

Orbán Balázs azt is kiemelte, hogy „fantasztikus aláírók” vannak már most is, akiknek köszönettel tartozik az MCC közössége nevében.

Posztját a politikus azzal zárta, hogy mindenkit aláírásra buzdított, aki támogatja az intézmény megőrzését, és aki számára fontos a magyar tehetséggondozás jövője.

Határokon átívelő tehetséggondozás

A kezdeményezés elindítói a petícióban azt is hangsúlyozták, hogy az MCC háború sújtotta kárpátaljai közösségtől Erdélyen át a Vajdaságig, Szombathelytől Nyíregyházáig karolta, karolja fel a legtehetségesebb fiatalokat, politikai, felekezeti és társadalmi hovatartozástól függetlenül erősítve a nemzet iránti elkötelezettséget – olyan közeget építve, ahol a tanulás és a tudásszerzés mellett a tiszteleten alapuló vitakultúrának is helye van.

„Az MCC három évtizedes eredményeit meg kell őriznünk, hiszen az intézmény mögött valódi sorsok, diákok és értékek állnak. Mi – diákok, tanárok, szülők, öregdiákok és támogatók – felelős és méltányos hozzáállást kérünk a magyar társadalomtól és az újonnan felálló Országgyűléstől, továbbá kérjük az intézmény vezetőtestületeinek, támogatóinak és alapítójának a segítségét az intézmény helyzetének biztosításában. 

Az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye: léte nemzeti ügy, jövője pedig közös felelősségünk” 

– szögezték le közös kiállásukban.

A dokumentum szerint az aláírók között szerepel például Stumpf István politológus, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró és kancelláriaminiszter, Kovács Zoltán közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt stratégiai államtitkára vagy Fa Nándor hajótervező és -építő is.

A petíciót ITT írhatja alá!

Megszólalt az alapító

A rendszerváltás óta a legrégebben (1996 óta) működő és legnagyobb tehetséggondozó intézmény alapítója, Tombor András látva, hogy az intézmény jövője veszélyben van, kötelességének érezte, hogy mint alapító fellépjen annak védelmében. 

Közleményében így fogalmazott: „Egyetértek a szerdán nyilvánossá vált alaptörvény-módosítás rendelkezésével, hogy az állam által juttatott vagyont nemzeti vagyonnak tekintjük, ennélfogva készen kell állni a kölcsönös számadásra.

Ugyanakkor mint az MCC alapítója párbeszédet kezdeményezek a kormányzattal az intézmény sikeres és hosszú távú működésének biztosítása érdekében” 

– jelentette ki nyilatkozatában.

Ezek voltak az előzmények

A Tisza Párt elnöke, immár Magyarország miniszterelnöke, Magyar Péter április 17-én, Hernádi Zsolttal, a Mol csoport elnök-vezérigazgatójával folytatott előző napi megbeszélését követően, az MCC-nek utalandó osztalék ügyében közölte: a Mol vezetősége azt fogja javasolni, hogy a harmadik negyedévben legyen osztalékfizetés. Hozzátette, hasonló ügyben meg fogja keresni a Richter vezérigazgatóját is.

Az MCC április 30-án közleményben jelezte: nyitottak minden szakmai párbeszédre és egyeztetésre, ideértve a gazdasági és jogszabályi környezet változásait érintő kérdéseket is. Az MCC tehetséggondozási programjának támogatásáról szóló törvény szerint a Mol Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. részvényállományának 10-10 százalékát kezeli az MCC.

Nyitókép: MCC hivatalos oldala


 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2026. május 22. 22:56
-zsoltkom- Az MCC 16 év működése és annak működtetése bizony következményekkel jár. Az is megeshet, hogy a neve megváltozik... változzon is meg! A vezetőit váltsák le. Gondolom lesz egy másik koncepció, aminek örülni fognak a Tombor Andrásék is és a diákok is. Az MCC Fidesz-keltető volt. Ilyen körülményekre, mint nekik jutott sok más iskola is örült volna. Hála a sorsnak Orbán benézete a lehetőségeit és a külpolitika lett a fő zsánere. Így egy ideológia-központot hagyott kárba veszni. Hát ne sírjatok lányok, most jött a kutyára dér.
Válasz erre
0
2
isler111
2026. május 22. 18:03
Szerencsére az Ukrán vegyszeres gabona és hús stb... behozatalát ez nem befolyásolja - mert akkor kevesebb Magyar embert mérgeznének meg ölnének meg a Tisza politikusai az Ukránok megsegítésének érdekében!!!!
Válasz erre
0
0
states-2
2026. május 22. 13:11
Április 12-e a Magyar Tébolyda napja.
Válasz erre
3
0
tapir32
2026. május 22. 12:44
Az MCC a primitív gyűlölet és irigység célpontja lett. Nagy szégyene ez Magyar Péternek és kormányának.
Válasz erre
6
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!