Emberi jogok és nemzeti érdek

„Mára persze a szabadság és az emberi jogok harcosai meghaladták ezt a gyakorlatot. Ma már senkit sem végeznek ki a szabadság nevében. Mármint guillotine által. Merthogy egyedül ez változott több száz év alatt. Illetve az, hogy a második világháborút követően az emberi jogok nemzetközivé váltak. Az 50-es, 60-as években sorra születtek a nemzetközi egyezmények, amelyek mind az emberi jogok nemzetközi standardosítását célozták meg; valamint létrejöttek az olyan szakosított szervezetek is, mint az ENSZ és az Európa Tanács. Ezzel együtt pedig teljesen legitimen lehetett (és lehet ma is) bizonyos országokat pellengérre állítani, velük szemben gazdasági szankciókat foganatosítani vagy akár egyenesen háborút indítani ellenük, ha az emberi jogok és a nemzeti érdekek úgy kívánták.

Persze az, hogy ki, illetve mi sérti az emberi jogokat, nagyon szubjektív kategória. Egy dolog biztos csupán: nincs egységes mérce. Ahogy az amerikai patrióták elfogadták a Bourbon királyok támogatását azért, hogy egy másik király adói alól függetlenedhessenek, a mai USA is elfogadja bizonyos királyok segítségét, hogy dominanciáját megőrizze. És ahogy a patriótákat sem érdekelte, hogy a Bourbon királyok hallani sem akartak az ember veleszületett jogairól, úgy korunk amerikai vezetőit sem érdekli, hogy szövetségesei osztják-e Amerika szabadságjogokról alkotott felfogását.

De ne legyünk igazságtalanok az USA-val. Gondolhatnánk ugyanis, hogy Európában más a helyzet: itt mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, hála az Európai Uniónak. Igen ám, de azt látjuk, hogy a magyar menekültügyi szabályozást – emberi jogi alapon – folyamatosan bíráló uniós szervek semmit sem tettek, amikor Spanyolország Ceutánál 6 méteres kerítést épített, hogy távol tartsa a Marokkóból érkező illegális migránsokat, pedig ott – Röszkével ellentétben – jól dokumentáltan emberek haltak meg, miközben Európába igyekeztek. Azzal sincs baja az uniós jog legfőbb őrének, az Európai Bizottságnak, hogy emberek ezrei élnek embertelen körülmények között Franciaországban, Calais mellett a dzsungelnek nevezett spontán kialakult sátortáborban. Az itt összeverődött migránsok ezrei várják, hogy életük kockáztatásával a Csalagúton keresztül Angliába szökhessenek, jóllehet angol oldalon is szögesdrót fogadja őket.”