Horthynak a zsidóság fizikai megsemmisítéséről biztos tudomása volt

Ungváry Krisztián és Karsai László válaszcikke Gecse Géza írására.

*

Gecse Géza szerint „nincs bizonyíték arra, hogy Horthy Miklósnak az Auschwitz-jegyzőkönyveket megelőzően közvetlen tudomása lett volna arról, hogy német fennhatóság alatt szervezett népirtás folyik. Sztójay Dömétől még berlini követ korából, magától Hitlertől és Ribbentroptól a számtalan antiszemita kijelentés mellett a zsidóság fizikai megsemmisítésére vonatkozó utalásokat hallott ugyan, ám azok valódi igazságtartalmával és méreteivel kapcsolatban egészen az Auschwitz-jegyzőkönyvek megérkezéséig kétségei voltak”.

Gecse állításai tévesek. Emelkedjünk felül azon a nagyvonalúságán, hogy semmilyen forrást nem ad meg arra, hogy Horthynak bármiben is „kétségei” lettek volna. Érdekes módon Horthy ilyen kétségekről 1945 előtt egyszer sem nyilatkozott. Az alábbiakban röviden felsoroljuk azokat a tényeket, amelyek miatt Horthynak a zsidóság fizikai megsemmisítéséről biztos tudomása volt.

Előzetesen azonban kívánkozik ide egy megjegyzés. Gecse szerint sem Horthy, sem Kállay nem zsidóvédő motívumok alapján politizált. Ez a kijelentés súlyos és véleményünk szerint igazságtalan vád a kormányzóval és miniszterelnökével szemben. El kellene végre dönteni, hogy vannak-e Horthynak és Kállaynak érdemei ezen a téren vagy nincsenek? Miért védték volna a zsidókat akkor, ha fogalmuk sem lett volna arról, hogy mitől védik meg őket? Gecse írásából az olvasó azt a téves következtetést is levonhatná, hogy a német megszállásig Horthy illetve miniszterelnöke nem védte volna a zsidóságot – ez pedig annyira súlyos vád, hogy ilyet már a kommunista korszak vége felé sem kockáztatott volna meg egyetlen, magára valamit is adó történész.

Horthy Miklósnak 1941 augusztusától már nem voltak különösebb kétségei arról, hogy a németek a zsidóságnak milyen sorsot szánnak. Schlachta Margittól kezdve hosszú azoknak a sora, akik beszámoltak neki a keleti front mögöttes területein, különösen Galíciában zajló gyilkosságokról. Belügyminisztere, Keresztes-Fischer Ferenc 1942-ben maga is írásba adta, hogy azért nem szabad visszatoloncolni Galíciába az onnan menekülő zsidókat, mert „köztudomású” hogy őket a németek már a határon agyonlövik.

Gecse szerint Horthynak nem kellett komolyan vennie Hitler és Ribbentrop zsidókkal kapcsolatos kijelentéseit. Ennek azonban minden forrás ellentmond. Példa erre, amikor Sztójay 1942. október 3-án azt táviratozta Budapestre, hogy „Hitler kancellár ismételten a legélesebb szavakkal kelt ki a zsidóság ellen, melynek kiirtását kilátásba helyezte. Ezen mindig visszatérő és határozott és a végletekig menő állásfoglalása nem enged semmi kétséget aziránt, hogy szavai mögött nemcsak üres propagandacélt kell keresni, amit a tények egyébként amúgy is bizonyítanak.”  

Ezekről a tényekről, azaz a zsidóság tömeges legyilkolásáról a magyar diplomáciai képviseletek is tudósítottak, beleértve a gázautók alkalmazását. Nem kellett azonban ennyire messzire sem mennie annak, aki több információt szeretett volna megkapni, mivel az ukrán területeken részben magyar katonaság ürítette ki a gettókat és kísérte az áldozatokat a tömegsírokhoz. Ez annyira közismert volt, hogy felsőbb magyar parancsnokság a honvédek részvételét a zsidóság legyilkolásában 1942 második felében meg is tiltotta.

Elméletileg persze elképzelhető olyan szcenárió, amikor mind a belügyminiszter, mind a miniszterelnök, mind a honvéd vezérkar főnöke tud a XX. század egyik legszörnyűbb tömeggyilkosságáról, de ezt a tudását eltitkolja az agg kormányzó előtt, akit az egész zsidókérdés annyira nem érdekel, hogy rá sem kérdez a zsidóság sorsára és ezzel kapcsolatos kétségeit megtartja saját magának. Egy ilyen szituáció egyúttal azt is feltételezi Horthyról hogy gyakorlatilag agyalágyult idióta, hiszen más esetben kellett volna éreznie valami késztetést arra, hogy kiderítse az igazságot. Horthy azonban egyáltalán nem volt gyengeelméjű és a hazai és a nemzetközi események iránt nagyon is érdeklődött, és ezt teljesen tudatosan tette. Erre számtalan forrás van.

1943. tavaszán találkozott Hitlerrel és a neki készített előzetes feljegyzésben, melynek szerzője valószínűleg Keresztes-Fischer Ferenc volt, a magyar zsidóságot jelölték meg Európa legnagyobb zsidó közösségeként, holott a háború előtt mind a lengyel, mind a szovjet zsidóság jóval nagyobb létszámú volt. Gecse természetesen közbevetheti, hogy a kormányzó nem olvasta el a feljegyzést, vagy ha vetett is rá egy pillantást, nem fogta fel annak tartalmát. Az 1943. április 16-17 között lezajlott klessheimi találkozó jegyzőkönyve azonban erről mást mond. Horthy ott nem keltette egy szenilis vénember benyomását. Megpróbált védekezni az őt, és a Kállay-kormányt érő szemrehányásokkal szemben és szó szerint azt mondta, hogy „ő mindent megtett amit zsidók ellen tisztességes úton-módon tenni lehetett, de meggyilkolni vagy más módon elpusztítani aligha lehet őket”.

Ez a kijelentése, ami egyébként annyiból nem volt igaz, hiszen épp korábban nevezett ki két „zsidót” a felsőház tagjának, egyáltalán nem nyugtatta meg Hitlert és Ribbentropot. Újabb szemrehányások következtek, amire ismét azt válaszolta, hogy „ugyan mit kezdjen a zsidókkal, miután úgyszólván minden életlehetőséget megvont tőlük”, és erre azt a választ kapta, hogy „a zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborba szállítani. Más lehetőség nincs”.

Aki erre a párbeszédre azt mondja, hogy mindezek csak komolytalan propagandaszólamok, az nem hajlandó felfogni a kijelentések tartalmát. Ezzel szemben a legtekintélyesebb izraeli, amerikai és német holokauszt-történészek is úgy interpretálják Ribbentrop eme kijelentését, mint amely a legnyíltabban árulja el, mit művelnek a nácik a zsidókkal. Horthy a későbbiekben számos tanújelét adta annak, hogy a kiirtáson és megsemmisítésen a kiirtást és megsemmisítést érti. Erre előző írásunkban hoztunk példákat. Magyarország német megszállásáig ez a felismerése és az ebből fakadó politikája képezte legnagyobb politikai érdemét. Furcsának tartjuk, hogy Gecse Géza most mindezt elvitatja tőle úgy, hogy állításaira semmilyen bizonyítékot nem tud szolgáltatni.

Gecse úgy tesz, mintha Horthy, aki szerinte úgymond semmi bizonyosat sem tudott a holokausztról, minden külső hatás, befolyás nélkül politizáló államfő lett volna. A magyar diplomaták Európa számos országából, így Olaszországból, Franciaországból, Romániából és Szlovákiából is jelentések sorát küldték Budapestre a zsidók üldözéséről. Ám beszámoltak arról is, hogy 1942 őszén hirtelen megváltozott Mussolini, Pétain, Antonescu és Tiso „zsidópolitikája”. Mussolini nem engedélyezte az olaszországi zsidók deportálását, az olasz hadsereg által megszállt görögországi, franciaországi, jugoszláviai területekről pedig tábornokai akadályozták meg az ott élő, vagy oda menekült zsidók deportálását. Pétain marsall és hatóságai, nem utolsó sorban a franciaországi közvélemény, és a római katolikus egyház püspökei, érsekei nyomására, előbb csak radikálisan lassítani, majd keményen akadályozni kezdték a francia állampolgárságú zsidók deportálását. Négy év német megszállás után a francia zsidók 75 százaléka túlélte a holokausztot.

Tiso szlovák államfő is látta, hogy milyen embermentő politikát folytat Mussolini és Pétain, 1942 őszén, mintegy 70.000 zsidó deportálása után ő is leállította a további deportálásokat. Antonescu is látta, hogy Horthy Magyarországáról nem viszik el a zsidókat és 1942 októberében ő is megtiltotta a további deportálásokat. Gecse sem gondolhatja komolyan, hogy ezek az államfők, katonai és civil politikusaik semmit, de semmit sem tudtak a náci haláltáborokról, csak úgy, hirtelen zsidóvédéshez támadt kedvük. Róma, Vichy, Bukarest, Pozsony példája hatott Budapestre, és Horthy 1942-től a német megszállásig folytatott embermentő, tisztességes politikája érveket adott államfő kollégái kezébe is.

Érteni véljük Gecse tartózkodását, óvatoskodását, a fenti, nyilvánvalóan általa is ismert tények, adatok, dokumentumok semmibe vételének okát. Ha Horthy, mint azt a „Koszorús ezredes páncélosainak bevetésével védte meg Horthy a budapesti zsidókat” c. legendárium terjesztői hiszik, csak 1944. júliusában tudta meg, hogy a csecsemőket, kisgyerekeket, nőket, öregeket, betegeket, nyomorékokat (az 1944. május 15-től július 9-ig deportált 437.000 zsidó legalább 60-80 százalékát) nem üdülni deportálták százasával vagonokba zsúfolva, hanem legyilkolni, akkor a kormányzó csak egy végtelenül ostoba, tudatlan, tájékozatlan, naiv, vagy szenilis aggastyán. Ha viszont tudta, márpedig már 1942 tavaszán tudta, hogy nácik hozzáláttak az európai zsidók módszeres, iparszerűen is megszervezett legyilkolásához, akkor csak egy hidegen számító, rossz politikus. Ezt pedig Gecse Géza sem szívesen látja be.