Újkori hordót találtak egy középkori kút mélyén, ami lázas találgatásra ösztönzi a laikus érdeklődőt és további tudományos vizsgálatra a kutatókat. A feltárás vezetőjét kérdeztük!
Interjúalanyunk Savanyú Bálint régész-muzeológus, a feltárás vezetője, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársa.
*
Az M1-es autópálya bővítését feltárások előzték meg, amelyek során egy 11–12. századi települést találtak mélyített falú házakkal, hatalmas kemencékkel, tárológödrökkel a mai Ács közelében. Mennyire gyakori, hogy ilyen közvetlenül feltáruljon a régészek előtt a középkori Magyarország mindennapi világa?
Az Árpád-korban, főként az első időszakban a falvak, települések rendszere még nem szilárdult meg: az ekkori falvakat, mint kisebb, gyakran költöző tanyabokrokat kell elképzelni.
Természetesen vannak kivételek, a templomot építő közösségek jellemzően a helyükön maradtak, ha nem kényszerítették őket az ellenkezőjére, de
az Árpád-kor első felére még inkább a rövid, pár generációnyi ideig lakott, gyakran helyet változtató kisebb települések a jellemzőek
– legalábbis a Kisalföld környékén.
Ezért is gyakori hogy az Árpád-kori települések gyakran a beruházások útjába kerülnek: az elmúlt években végzett ásatásaim során legtöbbször ez a korszak került elő.
A teljes felületű megelőző feltárás már véget ért, de kisebb munkálatok során még a múlt hónapban is kerültek elő a lelőhelyhez köthető régészeti jelenségek. A feltárt jelenségek és leletanyag pontos, tudományos kiértékelése még hátra van.
Ezt is ajánljuk a témában
Exportra is termelő, önellátó, magas életszínvonalú falusi életről tanúskodnak az új kutatások – mondja Simonyi Erika régész, akivel kincsekről, játékokról és korabeli babonákról is beszélgettünk.
Mit találtak konkrétan?
Ács határában, a Concó-pihenő bővítésére kijelölt területen kora Árpád-kori jelenségeket, vagyis földbe mélyített házak gödreit, kemencéket és munkagödreiket, árkokat talált a Nemzeti Régészeti Intézet a próbafeltárás során, majd alvállalkozóként bevonta a projektbe győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzemot, így kerültünk mi a történetbe.
A lényeg, hogy a pihenő bővítését megelőzően, a jelenleg használt felhajtótól nyugatra
egy kora Árpád-kori falu teljes „keresztmetszetét” meg tudtuk figyelni:
az autópálya melletti, nagy méretű Bábolna-tábla környékén volt az egykori falu központi része, itt tucatnyi kis méretű, földbe mélyített házat találtunk.
A házak beásásainak alján több esetben letaposott, lejárt járófelületet figyeltünk meg, valamint jellemzően a gödrök délnyugati sarkában kővel körberakott, a lakótértől elkerített tüzelőhelyek maradványai bukkantak fel.
Egy hatalmas méretű kemencebokor is előkerült – ezt úgy kell elképzelni, mint egy amorf, egyenetlen aljú, nagy méretű gödröt, amelynek az oldalfalába belevájták a kemencéket, és a munkagödör irányából használták őket. Összesen 18 kemence sütőfelületét tudtuk azonosítani, tehát
a kemencebokor mind mérete, mind használatának időtartama miatt is kivételesnek számít
– a feltáráson megfigyelt legtöbb hasonló jelenséghez 2-5 kemence csatlakozott.
A falu központi részétől keletre és nyugatra árokrendszerek kanyarognak végig a feltárásra kijelölt területen. Ezek célja a vízelvezetés volt, de telekhatároló funkciójuk is lehetett, vagy egy részük karámként is szolgálhatott. Ezen a területen kutak is előkerültek, két jelenséget egyértelműen víznyerőhelyként azonosítottunk.
A leletanyag alapján a falu létezését a 11–12. század időszakára datálom.
Úgy tudom, hogy a „technológiai időutazás” rejtélye is fölmerült egy különleges lelet kapcsán. Kifejtené az olvasóknak szakmai szemmel, hogy miről van szó, és mi okozza a fejtörést?
A települési magtól, a házaktól keletre, a település szélén az egyik fent említett árok egy kútszerű, kerek jelenségbe torkollott: a gödör alján egy 18 dongából álló, két vaspánttal összefogott, fordított kúp alakú, alja felé szűkülő faedény került elő, melynek az alját képező deszkákat kiszedték.
Az edény a kútba a kútfenék védelme céljából kerülhetett,
megtámasztotta a kút oldalát, és szűrte a kútba áramló vizet – a feltáráskor a talajvíz szintje már legalább fél méterrel lejjebb volt, mint az egykori kút alja.
A jelenség és a belőle előkerült, másodlagos felhasználású faedény pontos korhatározását nem segítette, hogy mind a környező árkok, mind pedig a kútszerű gödör leletanyag nélküli volt, ám tegyük hozzá: ez a leletszegénység nem ritka a kora Árpád-kori lelőhelyeken.
Mi tehát a fő probléma?
Nos. Hordószerű faedényeket már a római kortól ismerünk, de a középkorban a dongákat összetartó abroncsokat a legtöbb esetben fűzfa- vagy mogyoróvesszőkből hajlították, és bár ismertek példák kisebb edények esetében vas abroncsokra is, nem ez volt az általános.
Tehát van egy komplex jelenségünk, amely egy nem keltezhető korú, de az Árpád-kori településszerkezetbe szervesen illeszkedő gödörből és az abba belevezető árokból áll, melynek
az aljáról előkerült a korszak leleteihez képest atipikus faedény.
Hogyan kerülhetett egy Árpád-házi faluba egy akár 18–19. századi kádár munkája?
Elképzelhető, hogy az árokrendszer és az emlegetett kútszerű gödör egész egyszerűen későbbi, mint az Árpád-kori település.
Hadd magyarázzam el egy régészeti feltárás első munkafázisának, a humuszolásnak a módszertanát! Egy teljes felületű régészeti feltárást úgy kell elképzelni, hogy a nagyobb feltárandó felületek esetén a munkagépek rézsűkanállal egy tükörfelületet alakítanak ki abban a mélységben, ahol a művelt, magas humusztartalmú felső talajréteg elválik a jóval kisebb szervesanyag-tartalmú, jellemzően világosabb, tömörebb altalajtól.
Az altalaj jellemzően a legutolsó jégkorszak idején, vagy korábban rakódott le, és a régészeti korú, későbbi beleásások jellemzően az akkori járószintről, magasabb szervesanyag-tartalmú talajjal töltődtek meg, így a világosabb altalajtól elváló, sötétebb színű foltként jelentkeznek.
De!
A bolygatásokat, legyenek azok bármilyen korúak, a feltárás kezdetekor egyszerre látjuk,
és a foltjuk alapján nagyrészt csak a 20. században ásott, modern kori jelenségek válnak el egyértelműen a többitől.
Vagyis?
Vagyis
a folt alapján egy 11. századi beásást nem lehet megkülönböztetni egy 16–17. századi beásástól,
ha nem futnak egymásba: ilyen esetben a későbbi jelenség foltja, ha szerencsénk van, látható módon elválik a korábban kiásott jelenségétől.
Mire jutottak?
A leletanyag hiánya sem segített a kérdés megoldásában, ezért a természettudományokhoz fordultunk.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum dendrokronológiai laborjában a kollégák megvizsgálták a faedény dongáiból vett mintákat. Megállapították, hogy az edény tölgyfából készült. Több dongából össze tudtak rakni egy 129 évgyűrűt tartalmazó sort, azonban nem sikerült az évgyűrűsort egyértelműen abszolút, naptári dátumokkal megfeleltetni.
Ekkor a Nemzeti Régészeti Intézet sietett a segítségünkre, és az ő költségükre volt lehetőségünk három mintát a debreceni Isotoptech Zrt. részére elküldeni, ahol
szénizotópos kormeghatározási móddal remélhetőleg ki tudjuk majd deríteni a faedény dongáit alkotó fák kivágásának korát.
A minták vizsgálata jelenleg is folyamatban van.
Milyen következtetéseket vonhatunk le? Mit tudunk a falu történetéről és mindennapi életéről a leletek alapján?
A területet egy kisebb létszámú közösség az Árpád-kor első időszakában, a 11–12. század idején, valószínűleg több generációnyi időn át lakta, erre utal a viszonylag sok földbe mélyített ház, valamint a nagyszámú külső kemence.
Azt, hogy a 12. század után miért nem használták tovább a területet, nem tudjuk,
se azt, hogy hova költöztek tovább.
A pár száz méterre nyugatra, az ácsi katódgyár alatt előkerült hasonló korú leletekhez kapcsolódóan a kollégák belekezdtek egy mikrorégiós kutatásba, remélhetőleg azt ki tudják majd terjeszteni erre a területre is.
A őrlőkőtöredékek alapján valószínű, hogy az egykor itt élt emberek
földműveléssel, gabonatermesztéssel foglalkoztak,
de remélhetőleg ennél részletesebb képet tudunk majd alkotni róluk a teljes körű feldolgozás után.
Mikorra várhatjuk az eredményeket?
A feltárásnak és a faedény vizsgálatának az eredményeit az ősz végén kívánjuk a társszerző kollégákkal – Győri-Pórszász Anna, Kuny Domokos Múzeum, illetve Rétfalvi Teofil, Szent István Király Múzeum – közösen bemutatni.
Hogy néz ki a példamutató szakmai összefogás, ami a feltárásra jellemző?
Az M1-es autópálya bővítése során a szükséges régészeti feladatellátást a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Régészeti Intézete koordinálja, ezt a feltárást a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum végezte, illetve itt zajlik a leletanyag elsődleges feldolgozása, az ásatási dokumentáció összeállítása is.
A természettudományos vizsgálatok a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a Nemzeti Régészeti Intézet szakembereinek szíves segítségével valósulhattak meg. A leletanyag végül a tatai Kuny Domokos Múzeum régészeti gyűjteményét fogja gyarapítani.
Nyitókép: Feltárás madártávlatból – az árkok egykori vízelvezető, telekhatároló funkcióval rendelkezhettek vagy karámként is szolgálhattak (a fotót az MKIF készíttette)
A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
A balesetet szenvedő kamion lángra kapott az autópályán.
A kutató szenzációs szintézisben veszi sorra őstörténetünk lezáratlan aktáit saját eredményeit fölhasználva. Őshazáról, honfoglalásról, identitás kialakulásáról és a periférialétről is beszélgettünk.
A nyugati civilizáció alapjai a középkori európai intézmények, a kereszténység és az európai népek hagyományai – Szilvay Gergely könyvajánlója.
Az ötvenhatos megemlékezés után Magyar Péter visszatért a hergeléshez, és nekiment mindenkinek, aki meg mert szólalni a Házban.
Anyagi támogatás helyett kulturális változás.
Egy pillanatra azt hihettük az Országgyűlésben, hogy Magyar Péter konszolidálódott, de ez az érzés gyorsan szertefoszlott, amikor a végére ért az előre megírt beszédének.
