Így zajlottak a mindennapok Árpád-kori falvainkban – régész a Mandinernek

Interjúalanyunk Simonyi Erika régész-szakmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeumban a középkori magyar falvak kutatója.

*

Árpád-kori falvainkról Ön egy helyen azt írja, számuk többszöröse volt mai falvainknak. Hogy lehetséges mindez? 

Maga a településhálózat máshogy alakult a középkorban, mint napjainkban, hiszen 

más növényzet települt meg a talajon, az életmód is ennek megfelelően idomult a földrajzi és növénytani adottságokhoz. Gyakorinak számított, hogy valaki nagyállattartásból él, ehhez nagyobb területek kellettek, ennek köszönhetően a késő Árpád-korig tanyaszerű, egy-két házból állótelepülések hálózták be az országot. Az okleveles adatokból tudjuk, hogy 

Ebben az időszakban a termőterületeket még gyakran kimerülésig használták, ezt nevezzük szabályozatlan talajváltó rendszernek. 

Később a törvények hatására rögzült a települések helye, a templomok száma elkezdett növekedni. A falvak között nagy számban akadtak tanyaszerű települések, amelyek egy-egy családnak adtak otthont, de az állattartással összefüggő ideiglenes szállások is gyakoriak voltak.

egy részük elpusztult, másik részük pedig elnéptelenedett, lakóik beköltöztek a falvakba. Természetesen az alföldi tanyarendszert nem lehet a középkorba visszavezetni, van benne egy időbeli hiátus. A tanyákat újra „fel kellett találni” a 18. században, bár a funkciójuk nagyon hasonló.

Melyek a fő tendenciák a falvak fejlődését, átalakulását tekintve az Árpád-korban?

A legkorábbi időszakban úgynevezett szórt falvak jöttek létre: itt 

maga körül. A kis méretű, mindössze 12-16 négyzetméteres házak a földbe mélyesztve álltak, ezeket körülvették a gazdasági épületek, féltetővel lefedett szárnyékok, tárolók, kemencék. Az állatokat is ezekben a szárnyékokban tartották, a házak mellett, főleg télen.

A falvak mérete nőtt, gyarapodott a lakosság, telepesek érkeztek királyi közbenjárásra: olasz-, francia-, németajkú települések bukkantak föl, az idegen népesség új tudást is hozott és terjesztette azt a kolostorokkal egyetemben a Magyar Királyságban. A kolostorok és a telepesek a mezőgazdaságban, kézművességben és minden egyéb területen is újat hoztak, megváltoztatták a környezetüket, nőtt például a szőlőtermesztés és a borkészítés jelentősége.

A 13. századra annyira megnőtt az ország népessége, hogy az erdőségekbe felkúszó, magasabban fekvő területeket is elkezdték belakni.

Tehát sűrűbb településhálózat, de kevesebb, bár növekvő számú ember a korunkhoz képest. Mekkora lakossággal számolhatunk az Árpád-korban?

A késő Árpád-korra mintegy kétmillióra nőhetett a királyság lakosainak száma, ez mindenképpen 

A honfoglalók száma pedig örök vita tárgya. Fontos, szerencsés körülmény, hogy Magyarországot elkerülték a pusztító középkori járványok, és az éghajlati változások kedvezőek voltak.

Hogyan képzeljünk el egy korabeli falut? 

Még a késő Árpád-korban is inkább földbe mélyített házakkal kell számolnunk, bár az is igaz, hogy több földfelszíni épület létezhetett, mint azt korábban gondoltuk. Tény, hogy mivel nagyobb volt az erdős, fával borított területek aránya a maihoz képest, 

Mivel sajnos szerves anyagként ezek ritkán maradnak meg, kevesebb fából épített épületet találunk. 

A házak általában egyetlen helyiségből álltak, az épület sarkában kőből vagy agyagból épített kemence volt, melyet elsősorban főzésre használtak. A kései Árpád-korban kezdetleges kéményszerűséggel, kürtővel tették füstmentesebbé a lakóépületet. Egy-egy ilyen épület rövidebb ideig, nagyjából 20 évig állhatott, az elpusztult házak gödrét általában szemetesgödörként hasznosították újra.

a tatárjárás során például régészetileg is megfogható, hogy ide menekültek a lakosok veszély esetén, ez volt az egyetlen védhető állás, az erődítményül szolgáló templommal és a temető körüli árokkal. A faépítkezésekhez a templomokkal kapcsolatban is találunk régészeti adatokat, gyakran például a templom körüli temetőkben a sírokkal körülvett üres terület jelzi az egykori fatemplom helyét. 

A kovácsok egyébként is fontos személyek voltak a falu életében a vas kiemelkedő jelentősége miatt: a vas újrahasznosítható, igény szerint átalakítható, és a kovácsok javították, készítették a földműveléshez és állattartáshoz nélkülözhetetlen eszközöket, szerszámokat. Emellett a kovácsok voltak a korszak állatorvosai: patkoltak, gyógyítottak.

Miért épültek a legfontosabb épületek magaslatokon, a katonai szempontokon túl?

A folyószabályozások előtt 

Ez ma már elképzelhetetlen, de sok mindent megmagyaráz a korabeli településszerkezettel kapcsolatban.

Mikortól jelent meg a fejünkben élő mai utcakép a valóságban?

Mai értelemben vett utcaszerkezet a késő Árpád-korban sem volt: főként kisebb – nagyobb út (kereskedelmi, akár hadiút) mellé rendeződő falvakról beszélhetünk, vagy úgynevezett orsós szerkezetű falvakról, ahol a falu központi elemét, a templomot két oldalról öleli körül az út.

vagy vándorkézművesek járták a falvakat, vagy megtermelték maguknak a helyiek a szükséges kiegészítőket. 

Kocsma volt?

Biztos volt, de a maradványait nem találtuk meg, csak városban. Szóval igen, bizonyára kiültek valahova inni, ami mára nem kimutatható.

Hogy néztek ki a házak kívül és belül? Ki hol aludt? 

A házak félig a földbe mélyesztve álltak, ahogy említettük, szalmával és földdel fedett tetővel. 

a tető miatt a széleken eleve csökkent a belmagasság, itt helyezkedtek el a tárolóhelyek, tárolóvermek, a nagyobb értékek rejtekhelyei – magvak, vasak, ékszerek – és ahol le tudtak feküdni. A bemélyített gödör ennél is kisebbre tehető, maximum négyszer négy méter volt.

Azt is tudjuk, hogy

a férfiak és nagyobb fiúgyerekek kinn éjszakáztak az állatokkal. Az élet tehát nem a házban zajlott. A porták határain kerítés nyomai is megfoghatóak, minden bizonnyal védték a jószágot.

Milyen „életszínvonal” jellemezte az Árpád-kori magyar falvakat?

A tatárjárás kori gazdag kincsleletek azt bizonyítják, hogy 

Olyan mennyiségben kerülnek elő sebtében, akár menekülés közben elrejtett kincsek – pénzérmék, ékszerek, nemesfémek – falusias környezetben is, hogy kétség nem férhet a késő Árpád-kor magas életszínvonalához. 

Honnan ez a jólét?

Elsősorban 

 Úgy tűnik, már ekkor jelentős fölösleg jutott exportra, ami később abban csúcsosodik ki, hogy a lábon hajtott jószágnak köszönhetően mi leszünk Európa húsosfazeka – ez valószínűleg már az Árpád-korban beindult. A tatárjárás-kori leletekben hemzsegő nyugati dénárok egyértelműen erről tanúskodnak.

Honnan tudjuk rekonstruálni egykori falvainkat a régészeti leletek mellett?

Az okleveles anyagból, hiszen már a tihanyi alapítólevélben is rengeteg helytörténeti adatot találhatunk. Az egyes falvakra vonatkozóan pedig az egymással területi vitába bonyolódó falvak határjáró okleveleiből értesülünk. A vitát rendező iratban írásba foglalták a fontosabb határpontokat: 

Ezeket nagyon jól fel lehet használni – miután megtaláltuk egy középkori falu központját, le lehet járni a határait, ha szerencsések vagyunk. 

Hogy nézett ki az állattenyésztés és mezőgazdaság a falvakban? Hol voltak a hangsúlyok? 

Megtermelték, amit elfogyasztottak, felhasználták az állatok minden porcikáját. Termeltek lent, gyapjút, textilt állítottak elő: találtunk orsót, birkanyíráshoz használt ollót. 

Kezdetben a kerámiaedényeket is minden háztartás magának készíthette el, később ez specializálódott, kialakultak a fazekasműhelyek. 

Emellett a falvak lakosai szolgáltatással tartoztak a földesúrnak, vagyis plusz mennyiséget kellett termelniük, tenyészteniük, és mint láttuk, még exportra is jutott. Az istállózó állattartás egyébként nem tűnik jelentősnek a korban: főleg hidegvérű tenyészállatok jöttek szóba. Hozzátehetjük, hogy akkoriban sokkal több terület volt alkalmas állattenyésztésre, mint növénytermesztésre.

Hogy zajlottak a magyar falvak mindennapjai?

A mezőgazdasági munka szempontjából a tavaszi, nyári, őszi időszak volt a legintenzívebb, olyankor pirkadattól napnyugtáig dolgoztak: szántottak, vetettek, gazoltak, arattak és így tovább. Gépek nem voltak, világítás nem volt, még gyertya sem, maximum a viaszba tettek kanócot, de ritka lelet az erre utaló cserépmécses. 

A falusiak javították a házat, a szekeret, ellátták az állatokat, kétkezi munkából állt az élet. A kutya és a macska nagyon fontos állat volt, a terményt az egerektől óvták, a jószágot a farkasoktól, sakáloktól. Halászattal és részben vadászattal egészítették ki a táplálékukat, de például nagyvadat nem ejthettek. 

Fontos volt a víz szerepe: a kutakat fával bélelték, hogy szűrje a vizet, de mivel a középkori kutak nem hatoltak a vízzáró réteg alá, a víz sokszor fertőzött volt, hiába forralták fel. Maradt tehát a bor. A 15-16. századból már vannak adataink vannak arról, hogy előírták a bor árának csökkentését, 

mint belehaljanak a fertőzésekbe.

És a téli időszak?

Az élet lelassult, de munka volt elég: ekkor javították a mezőgazdasági eszközöket, halászathoz fonták a hálót, a szekér faalkatrészeit cserélték…hosszan lehetne sorolni.

Milyen játékokról mesélnek a régészeti leletek?

A játékoknak sok nyoma van! Az biztos, hogy 

a táblát pedig bármibe bele lehetett karcolni: kerültek elő a ház padlójába, téglába vésett malomtáblák is – egyik téglát például beépítették később a templom falába, úgy tűnik, itt a munkások szórakoztathatták magukat. 

Nagyon kedvelt volt az úgynevezett asztragalosz, vagyis a birka sarokcsontja, amivel a gyufásdoboz pöcköléséhez hasonló játékot játszhattak: valaminek a peremén megpöckölték fölfelé a csontot, és várták, melyik oldalára esik – ettől függött a dobás értéke. 

találtunk apró ólmokat a csontba süllyesztve, hogy arra forduljon esés közben, magyarul csaltak az őseink is! Csontból faragott dobókockák, sakkfigurák inkább a városi környezetben kerülnek elő. 

Néha agyagból megformázott kicsi állatokat is találtunk, miniatűr edénykéket, amivel a gyerekek játszhattak. Korabeli kalapálós játékra is következtethetünk a ház földpadlójában sorjázó lyukak láttán, de ehhez már kell némi képzelőerő. 

Babonás hiedelmek is megfoghatók?

Abszolút. Leggyakrabban építési áldozatokat találunk a régészeti feltárások során: ezekben az esetekben edényt borítottak egy kisállat csontjaira. A temetkezési szokások is árulkodóak. Akit boszorkánysággal vádoltak, annak éles tárgyat tettek keresztbe a mellkasán, például ollót, sarlót, hogy megakadályozzák, hogy visszatérve az élőket zaklassa. 

Mit ettek a középkori falvaink lakói?

A korai Árpád-korban a köles, később a búza vált domináns gabonává. Borsót, babot fogyasztottak, kapásnövényeket termesztettek, fűszernövényeket is használtak. 

– ettek mindent, ami szem-szájnak ingere.

Nyitókép: kora Árpád-kori lakóház alapjai, Karos-Tobolyka. Fotó: copyright MNM