„Szombaton eszmeileg újratemetik Göncz Árpádot. Sok mindenkit temettek már újra ebben az országban Rákóczitól Horthyn át Nagy Imréig (hogy »Petőfi« több mint gyanús betonszarkofágjáról szót se ejtsünk); a legtöbbször pedig József Attila csontjait hurcolászták ide–oda, hogy még odalenn se legyen szegénynek nyugodalma. Az újratemetésnek azonban eddig többnyire volt valami racionális indoka. Vagy külhonból, száműzetésből kellett magyar földbe hazahozni a nevezetes hamvakat, vagy – mint 1956 mártír miniszterelnökének esetében – a kezdetleges bolsevik temetkezési kultúra anomáliáit kellett legalább utólag orvosolni: mégsem européer eljárásmód arccal a földnek, kézzel, koporsó nélkül, mésszel leöntve, jeltelenül elkaparni a politikai ellenfelet. Kádár János követte el ezt a bestiális kegyeletsértést, mégsem kívántam neki, hogy így végezze: kirabolják a sírját, szétszórják a csontjait, a koponyáját pedig elvigyék perverz kabalának valami íróasztalra.
Azt gondolná az ember, ennél már nincs lejjebb. És akkor jön ez a Tuareg művésznevű illető, akinek öblös szájhősként kétszáz képzeletbeli társával nem sikerült megakadályoznia, hogy a közjogi méltóságok legalább magánemberként részt vegyenek Göncz Árpád temetésén, s most nosza, meghirdeti az újratemetést, immár a sérelmezett kegyeletlerovók nélkül. Tuaregnek neve is van: Szabó Gábor; sőt titulusa is, ékes illusztrációul, ki mindenkinek adnak e hazában doktori címet. (...)