Katlant alakítottak ki az oroszok, komoly nyomás alatt áll Ukrajna több fronton is
Óriási erők mozdultak meg.

A kijevi katonai vezetés rendkívül magabiztos.

A KárpátHír arról ír, hogy vasárnap minden eddiginél nagyobb kiterjedésű ukrán dróntámadás érte az orosz fővárost és környékét, amelynek során sikerült áttörni a moszkvai légvédelmi gyűrűt – ez Robert Brovdi ukrán parancsnok Telegramon közzétett bejegyzéséből derül ki. A Pilóta Nélküli Rendszerek Erőinek (SBS) vezetője szerint a május 17-i akció fordulópontot jelent az orosz–ukrán konfliktus történetében.
Az őrnagy szerint

a moszkvai lakosok, köztük a legmenőbb központi negyedekben élők számára mostantól végleg megszűnik a biztonság illúziója.
„Moszkva mostantól soha nem alszik.
A csendes életre szóló egyoldalú bérletet érvénytelenítettük”
– írja.
A lap szerint a katonai nyilatkozatot
a helyi beszámolók is alátámasztják: a csapások nyomán a seremetyjevói repülőtéren mintegy kétszáz járatot kellett törölni,
a térségben sűrű fekete füst gomolygott, és találat ért egy moszkvai kőolaj-finomítót is.
Szerhij Szternenko, az ukrán védelmi miniszter tanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború kezdete óta ez volt a legkiterjedtebb csapás a régió ellen, a jövőben még ennél is nagyobb szabású műveletekre lehet számítani.
Brovdi egyben Aljakszandr Lukasenka belarusz elnököt is megfenyegette,
mert Vlagyimir Putyin állítólag győzködte szövetségesét, hogy egy észak-ukrajnai offenzívával kapcsolódjon be a harcokba. Az ukrán katonai vezető most nyíltan figyelmeztette a szomszédos ország államfőjét a háborús részvétel következményeire: a belarusz ipar szerinte különösen sebezhető, mivel az ukrán határhoz közel fekvő moziri és novopolocki olajfinomítók jóval könnyebb célpontot jelentenek Kijev számára, mint a moszkvai létesítmények.
Ezt is ajánljuk a témában
Óriási erők mozdultak meg.

Nyitókép: Makszim Bogodvid, tulajdonos: MTI/MTVA
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Lesz mit elhárítani, ha az oroszok bevetik az új rakétájukat.


Egy biztos, Oroszországban komoly tárgyalópartnerként tekintenek a volt magyar miniszterelnökre.


Az áldozatok között egy 12 éves lány is van.
