Merkel nehéz órái

„A politikusok mentek a közhangulat után. Elsőnek Seehofer bajor miniszterelnök és testvérpárti (CSU) vezér szólalkozott össze Merkellel, mondván, állítsa le a migránsok beözönlését. Arra nézve nem volt ötlete, hogyan. Seehofer a fél évszázados CDU–CSU ikerpolitizálást látta a szakítás felé közeledni, amiről nekem csak annyi jutott eszembe, hogy a bajor erős ember akkor fogja leváltani Merkelt, amikor minálunk Semjén Zsolt Orbánt.

Múlt csütörtökön a koalíciós pártok – a szocdemek és az uniópártok – megegyeztek annak a bizonyos három évnek két évre való leszállításában, a jogtalanul menedéket kérők rendezett visszatoloncolásában (de hová?), ennek előtte a pénzbeli juttatások tárgyi juttatásokra való felcse­rélésében (vö. amerikai élelmiszerjegyek). Ennyi elegendő is lett volna, ha egy napra rá nem jön De Mai­ziére belügyminiszter (CDU) »brutusi tőrdöfése«. Ő azzal állt elő, hogy a menekültek csak egy évig maradhassanak (ügyük elbírálása nélkül), és ami a lényeg, helyezzék tilalom alá a családegyesítést. Igaz, De Maiziére hamar »curikkolt«, pláne, hogy kiderült, Merkel semmit se tudott az ötletéről. De nem mondanám, hogy nem voltak, nincsenek pártfogói.

A kancellár ezzel együtt sincs veszélyben – személyes népszerűsége szinte töretlen, alternatívája nincs –, de reagálnia kell a jelzésekre. Úgy látom, fáradhatatlan optimizmus hajtja előre. Ha egyszer kezelni tudta az euróválságot, tető alá hozni Ukrajnáról a minszki megállapodást, egyezkedni a brit Cameronnal, elmenni Törökországba, és olyan ajánlatot tenni Erdogannak, amilyet az soha eddig az uniótól nem kapott, akkor saját politikai hátországát is rendbe fogja hozni, sőt megkockáztatom, »kipréseli« a kvótarendszert az unió egészéből. Szereti az igazán nagy kihívásokat. Márpedig ő mondja, nem én, hogy a migránsválság még az ­euró beomlásánál is nagyobb veszélyeket hordoz. Szándékosan túloz. Ha leküzdi, még népszerűbb lesz.”