De nem ő az első ilyen keményseggű nőnemű vezető. A Liberális Párt mai közleményében felidézi Nagy Katalint és Indira Gandhit is, de tudomásunk szerint - az általam cseppet sem kedvelt, kártékony szörnyeteg - Margaret Thatcher zavarta le az Egyesült Királyság élén a 20. század második felének egyik legprecízebb háborúját, és Margaret Thatcher, mint azt több beszámoló is megerősíti, minden valószínűség szerint nő volt.
Persze a nőket vélelmezett érzelmi gyengeségükre hivatkozva alkalmatlannak nevezni nem pusztán az illető történeti, de jelenkori politikai ismereteit is minősíti. Hadd idézzek csak néhány legendás USA-külügyminisztert, akik ráadásul szorosan követték egymást: Bill Clinton alatt Netanjahut és Arafatot egy lendülettel iskolázta le Madeleine Albright, majd George W. Bush alatt a rémisztő Condoleeza Rice, Obama alatt (vagy időnként felett) pedig az előbbieknél is jóval keményebb fából faragott Hillary Clinton nem félt nagyon a tűzparancsoktól.
Én ezeket nem tartom pozitív teljesítményeknek, sőt. Inkább tartom tipikusnak, hogy a nőgyűlölő hatalmi gépezetben a kifejezetten kegyetlen, antiszociális nők jobban érvényesülnek, mint akik megtartják a szociális érzékenységüket. Érzékenynek lenni nem a sírdogálást jelenti, hanem egy elengedhetetlen emberi minőséget, ami különösen fontos volna ezen a politikai terepen, ahol sokan arra büszkék, hogy kizárólag aktuális hatalmi érdekek mozgatják őket, és büszkén vállalják a machiavellizmusukat, ami pedig többé-kevésbé a legundorítóbb állásfoglalás a világon.