Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
És a forradalom ment tovább, mint egy gőzhenger, mint egy tank a lövészárkokon át, a bukott király homo regiusa miniszterelnökké nevezte ki a nyúlszájú földosztót, a hazátlan bitangot, a vörös grófot.
„És a forradalom ment tovább, mint egy gőzhenger, mint egy tank a lövészárkokon át, a bukott király homo regiusa miniszterelnökké nevezte ki a nyúlszájú földosztót, a hazátlan bitangot, a vörös grófot, aki békét ígért, demokráciát, emberi életet, és meg is akarta tartani az ígéreteit, és ezt az proletárellenes utókor sosem bocsátotta meg neki, és a hadügyminiszter nem akart többé katonákat látni, ahogy a katonák sem akartak többé katonákat látni, és egy rövid ideig szinte minden lehetségesnek tűnt, ahogy kikiáltották a nép köztársaságát, ahogy kimondták a romlott, úri Magyarország megszűnését, mert okafogyott lett, mert elárulta, lemészároltatta és kiuzsorázta a népet, ami most magára talált, vagy legalábbis azt hitte magáról.
Hát ilyen volt az a forradalom, csupa maszat, vér, kosz. Voltak programok is persze, pártok, Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt, Polgári Radikális Párt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, tanácsok, népkormány, demokratikus intézmények, de lentről, az utcákról, a sínek és gyártelepek mellől inkább foszlott egyenruhák, utak, vonatok, menekülők és fosztogatók kavalkádja, és elemi, mindent átható élni akarás: a forradalom maga.
És mikor elbukott, 1919 augusztusában, és győzött a romlott, úri Magyarország, a pogromok és fehérterroristák, a bosszút kiáltó tisztek, akikről októberben letépték a sapkarózsát, azt mondták, a patkányok forradalma volt, mert patkányoknak tartották az embereket, patkányszámba vették a katonákat, és ma is sokan, ha a forradalomra gondolnak, a pincékből kiözönlő patkányhordákat vizionálnak, mert patkányszámba veszik az embereket, mert félnek a forradalomtól, átkozzák, hamisítják, gyűlölik, mint a más bűneit, tankönyveket írnak, szobrokat emelnek és tüntetnek el, de mi mind patkányok vagyunk, patkánytársak, mi vagyunk azok, akiket a pincékbe zárnak, tőlünk félnek, minket gyűlölnek a patkányforradalmazók, az új úri bitangok, a forradalmak a mi forradalmaink, és túl kevés jutott nekünk belőlük, ezekből a maszatos forradalmakból itt, a modern Magyarországon, ha a huszadik századot nézzük, akkor éppen csak kettő, vagy két és fél forradalom, hát ismerjük meg őket, tanuljunk belőlük, legyünk büszkék rájuk, patkánytársaim, véreim, proletárok, megalázottak és megszomorítottak, mert hát úgyis olyan kevés dolog van, amit meghagytak nekünk, amire valóban büszkék lehetünk.”