És közben úgy tűnik, hogy mindenből végtelen mennyiség van. Audiból, puha fehér kenyérből és 3.5-es tejből ugyanúgy, mint másod- és harmadosztályú álláshelyekből, amelyekben azért a bevándorlók többsége megtalálhatja a helyét. Ha akarja, biztosan.
Csoda, hogy ez mindenkinek kell? Nem. Hát jönnének is nagyon-nagyon sokan, hogy kapjanak ebből.
És nem lehet elvitatni immár, hogy azok között a sokak között lesznek számosan olyanok is, akik minden korábbinál hangosabban akarják kifejezni, hogy ők nem érik be ennyivel.
Templom is kell (elnézést, mecset), saját tankönyv, kétnyelvűség és olyan jogok, amikről otthon még soha nem hallottak, de itt teli szájjal üvöltve követelhetik.
Egy idő után azért közben mégiscsak születnek reakciók a buta európaiak között. És előbb-utóbb természetes módon ki fog rajzolódni, hogy a jóléti Európa sem akarja mindenét odaadni. Vagy legalábbis egy idő után majd vonakodni fog. Amire pedig az lesz a reakció, hogy minden korábbinál erőszakosabban akarják majd a kívülről érkezők közül majd egyesek ezt mind-mind elvenni. Leginkább azok, akiknek tényleg csak az alja munka jut a segélyezés lejárta után, és azzal szembesülnek, hogy munka nélkül itt sem lehet hosszú távon boldogulni, meg hogy az európai értékek tovább is kitartanak, mint ahogyan ők azt remélték. És a radikalizmusuk ebből a frusztrációból is ered.