Az EUobserver alapján korábban lapunk is arról számolt be, hogy Trócsányi László egy brüsszeli beszélgetésen arról beszélt: fennáll a veszélye, hogy a romák Szíriában kötnek ki a dzsihadisták vagy más radikális csoportok oldalán. Az Átlátszó kötelékébe tartozó Így írnánk mi blog kedd reggelre leírta pontosan, miről szólt a szerintük oda nem illő, de közel sem ennyire furcsa megszólalás. Trócsányi „A büntető igazságszolgáltatás válasza a radikalizációra” című beszélgetésen vett részt, ahol húsz miniszter beszélt a témáról.
Trócsányi a beszélgetés hetvenedik perce környékén két más tárgyú megszólalás után felhozta a romák radikalizálódásának veszélyét, de ebben nem volt szó sem dzsihádról, sem Szíriáról: „Én egy másik aspektusra szeretném felhívni a figyelmet, amiről eddig nem volt szó. A radikalizmus azonban más csoportokat is érinthet. Európában egy 10-12 millió roma lakosság él. Az Európai Unió soros elnöksége alatt nagyon kiemelt programként tekintettünk az Európai Unió roma keretstratégiájára. Úgy érezzük, hogy rendkívül fontos dologról van szó. 12 milliós közösség Európában, le vannak szakadva, az ők társadalmi felzárkóztatásuk rendkívül fontos, hisz ők is áldozatai lehetnek a radikalizációnak. Tehát szeretném, ha az Európai Bizottság a roma keretstratégia programot a jövőben is kiemelt programként tekintené” – mondta Trócsányi.