A hatalom blokkolja a népszavazás intézményének működését

2015. szeptember 16. 12:24

Az Együtt többször érvelt a férfi40 nyugdíjkezdeményezés ellen, tartalmi alapon. Azt azonban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatalom korlátozza a politikai véleménynyilvánítás szabadságát.

2015. szeptember 16. 12:24
Pápa Levente
Egyuttpart.hu

Tegnap az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a Kúria korábbi döntését, ami engedélyezte a férfi40 nyugdíjjavaslat tárgyában kezdeményezett népszavazási kezdeményezést. Emiatt végül is a hosszas jogi huzavona után nem lesz népszavazás ebben a kezdeményezésben sem.

Az Alkotmánybíróság egyelőre nem indokolta a döntését, azt a jövő hétre ígéri. Kíváncsian várjuk, hogyan tudja az AB megmagyarázni döntését, illetve hány és milyen különvélemények fognak születni a többségi döntéssel szemben. Pláne úgy, hogy korábban a paksi új atomerőmű építéséről kezdeményezett népszavazás ügyében az AB nem változtatta meg a Kúria döntését, pontosan azzal indokolva ezt, hogy tartalmilag nem értékelheti a Kúria döntését. Úgy látjuk azonban, hogy a mostani kettős mérce felállítása nem egyedi eset, hanem sokkal inkább egy régóta tartó folyamat újabb állomása. Ez a folyamat a demokratikus intézmények tudatos leépítése és ellehetetlenítése. Az elmúlt hónapokban különböző módszerekkel több népszavazási kezdeményezést buktatott meg a hatalom: a már említett paksi atomerőműről szóló kezdeményezésen kívül a rendszerbontó népszavazás legfontosabb kérdéseit sem engedélyezte az NVB vagy a Kúria, a vasárnapi zárva tartás eltörléséről kezdeményezett népszavazás körül pedig egyenesen tragikomikus jogi álláspontok alakultak ki. A kép egyértelmű: a hatalom a népszavazás intézményét sem engedi rendeltetésszerűen működni. Egy újabb szeg a magyar demokrácia koporsójába.

Az Együtt többször érvelt a férfi40 nyugdíjkezdeményezés ellen, tartalmi alapon. Azt azonban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatalom korlátozza a politikai véleménynyilvánítás szabadságát. A nemrég bevezetett népszavazásról szóló törvények, az NVB tagjainak kinevezési rendje, az Alkotmánybíróság újonnan kinevezett tagjai mind-mind azt segítik elő, hogy a népszavazások engedélyezéséről szóló döntések csak és kizárólag politikai alapon szülessenek meg. Ezzel az egyik legalapvetőbb demokratikus véleménynyilvánító eszköz működését blokkolják. A többi, antidemokratikus Fidesz-szabállyal együtt ez súlyosan korlátozza és elferdíti a társadalom érdekérvényesítő képességét, és autoriter túlhatalmat eredményez az állam vezetőinél.

Az Együtt elkötelezett abban, hogy nemcsak helyre kell állítani a népszavazás intézményét, hanem szélesíteni a közvetlen politikai vélemény-nyilvánítás lehetőségét a jövőben, így erősíteni az állampolgárok bevonását a politikai döntésekbe. Követeljük, hogy azonnal hagyjon fel a Fidesz ezzel a korlátozó és egyoldalú gyakorlattal, és engedje érvényesülni a demokratikus ellensúlyokat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2015. szeptember 16. 19:40
"Az Együtt többször érvelt a férfi40 nyugdíjkezdeményezés ellen, tartalmi alapon." Annyi kéne csak, hogy kivegyék a szolgálati időből a felsőoktatási éveket, és rögtön helyreállna a rend egy ideig. Ha nem így lesz, az összes valamirevaló szakmunkás eltűz ebből a bürokrata-nyugdíjas paradicsomból.
Akitlosz
2015. szeptember 16. 19:05
Mégis milyen tartalmi alapon? Vagy van egyenjogúság a jogszabályokban vagy nincsen. Ezek szerint nincsen, az egyenjogúság alkotmányellenes Magyarországon.
SwordFish
2015. szeptember 16. 18:58
Ezek még léteznek? >:-)
Szőke Ciklon
2015. szeptember 16. 17:55
Hallgattam a "sajtó tájékoztatóját", (már minden köcsög sajtótájékoztatót tarhat?), ha a hazugságokat, a feltételezéseket és a mocskolódásokat kigyomláljuk a beszédéből, három-négy értelmetlen mondatnál nem marad több. Csak azért volt érdemes meghallgatni, hogy lássuk, kik is ezek. Senkik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!