én valamennyi halandónak hirdetni fogom, hogy
isteni dalt míly nagy készséggel adott neked isten.”
Szólt; s az, az istennel megtelve, a dalt bemutatta:
onnan fogva, miként vágtak sok jópadu gályán
útnak az argosziak, tüzet is hogy dobtak a tábor
sátraira, s mások már ültek a híres Odüsszeusz
mellett rejtőzködve a lóban, a trójai téren:
mert hisz a trójaiak vonszolták azt fel a várba.
Ott állt hát a faló, körülötte zavart fecsegéssel
ültek a trószok: a szándékuk háromfele oszlott:
vagy hegyes érccel a ló üregét átütni azonnal,
vagy fölvonni a csúcsra, lelökni a sziklatetőről,
vagy bűvös bálványként adni az égilakóknak;
végül is ennek kellett mennie teljesedésbe:
végzete volt ugyanis, hogy vesszen Trója, ha egyszer
ezt a lovat befogadta, amelyben a legderekabbak
ültek, csúnya halált s vészt víve a trójaiakra.
Zengte, hogyan dúlták fel a várat a harcos akhájok,
leshelyük öblét elhagyták, kizudultak a lóból.
És elzengte, ki hol rombolta a vár meredélyét,
s Déiphobosz házához mint tört bajnok Odüsszeusz,
mint maga Árész, s véle az isteni hős Meneláosz.
Legszörnyebb harcot mondotta hogy ott indított,
s győzött, mert nagylelkü Athéné megsegitette.
(Homérosz: Odüsszeia; Devecseri Gábor fordítása)