Leckéztetők

„Az a francia külügyminiszter, akinek országa már az arab tavasz kezdetén, 2011 áprilisában lezárta a francia–olasz határt, és visszafordította azokat a vonatokat, amelyeken líbiai menekültek próbáltak meg bejutni a napfényes Riviérára. Amely ország rendőrei – a The New York Times riportja szerint – most nyáron is visszaküldték azokat az illegális migránsokat, akik Olaszország felől próbáltak meg belépni. Annak a tagállamnak a külügyminisztere kritizál másokat, ahol rendre felszámolnak minden cigány telepet, és ahonnan kitoloncolják azok lakóit repülőkön a szintén uniós tag Romániába vagy Bulgáriába.

Az egymásra mutogatással csak azt bizonyítják, az EU képtelen egységes politikai közösségként reagálni ilyen helyzetekre. Nem egy hónap múlva tartandó rendkívüli csúcsok kellenek, ahol döntenek majd arról, hogy legközelebb miről fognak dönteni. Azt is meg lehetne persze közben kérdezni, például Laurent Fabiustól, hol van a franciák által már a 2008-as uniós elnökségük idején sürgetett közös migrációs direktíva? Sehol. Most persze helyzet van, lehet pró és kontra érvelni, szabályos-e egy kerítés vagy sem, de az alapkérdés korántsem ez. Inkább, hogy merre járt az EU az elmúlt évtizedben, és – ha már rá hárul ez a feladat, a Közel-Keletet sújtó háborúk kezdeményezőiről, okairól és következményeiről pedig szót nem ejtünk – miért nem sikerült sehol a külső határok mentén, illetve a problematikus térségekben olyan programokat indítani, amelyek ott, helyben segítenek valamelyest orvosolni a menekültek millióinak helyzetét. Az ugyanis édeskevés, hogy majd 2020-ig kitalálunk valamit.”