Téveszmék, mítoszok tartják fogva az európai gondolkodást

„Ahelyett, hogy az európai államok praktikus, életszerű, megvalósítható, hasznos és az európai emberek által is támogatott megoldásokat keresnének a feszítő problémákra, mint például a bevándorlás vagy a munkanélküliség, elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy a fellelt megoldás egyúttal a szorosabb integrációhoz is hozzájáruljon. Akkor is, ha ez lehetetlen. Akkor is és ott is több Európai Uniót erőltetnek, ahol szemmel láthatóan épp az unió valamely intézménye (például a közös fizetőeszköz) okozza a problémát. Brüsszel úgy érzi, hogy az uniós projekt szenvedne jóvátehetetlen csorbát, ha valahol vissza kéne bontani a nagy »Európa-ház« rosszul megépített falait. Az unió falai vissza­bonthatatlanok, mert az európai elit hite szerint az háborúhoz és szegénységhez vezet.

És végül a legsúlyosabb tévedés talán az, hogy mindezen falak védelmét egy kiterjedt, szövevényes intézményrendszerre bízták, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy csak az erős intézmények szabhatnak gátat a »tomboló nacionalizmus« és az erős vezetők törekvéseinek. A jól működő intézmények fontosak, szükségesek. Ahogy az azokat működtető, jó képességű, éleslátású, felelősséget vállalni képes és elszámoltatható vezetők is azok. Európa azonban mára szívós, kitartó munkával száműzte a valódi vezetőket a kontinensről, ha pedig mégis talál egyet, akkor arra minden haragját rázúdítja.

Amíg ezek a dogmák tartják fogva az európai elitet, addig fog az a bizonyos légy egyre dühödtebben nekirepülni az üveg falának. Már nem sok ideje van, hogy megtalálja a palack száját.”