Hóman Bálint meglepődik

„Korábban már írtam, hogy a szürkén sematikus szobrok és emlékművek helyett lehetne érdekesebb, izgalmasabb szimbolikus térfoglalásokat is eszközölni. Horthynak például nem az unalomig ismételt fehér lovát kellene megszoborni, ahogy hátán a leendő Főkormányzóval beléptet a velszi..., izé, a bűnös városba. Az olyan elcsépelt. Szerintem lovas szobor helyett vonatos szobor dukálna. Horthy különvonata lenne rajta, az a híres »Turán« nevű luxusszerelvény. Volt abban minden, ami jó. A szobor azt ábrázolná, hogy 1944. március 19-én, mikor Hitlertől hazafelé tartott, a Turánhoz még egy kocsit kapcsoltak. Minek oda két mozdony, ha egy is elég. A németek nem szerették a pazarlást. Abban a kocsiban Őexcellenciája, Dr. (oec. publ.) Edmund Veesenmayer SS-Brigadenführer, a Harmadik Birodalom rendkívüli meghatalmazott nagykövete és teljhatalmú megbízottja utazott. A megszálló erők feje. A Turán hozta a Sast. Közben vitéz nagybányai Horthy Gábriel konyakozgatva valami édesbús nótát hallgatott a gramofonon. Sírt a szíve Magyarországért. Hát ez lenne az én Horthy-szobrom.

Hóman Bálintnak pedig a meglepetését öntetném bronzba, vagy faragtatnám márványba. Egy lezárt marhavagont nézne, és ámulat tükröződne az arcán, mint Pistikének, aki egész évben valami szép bicikliről beszélt a szüleinek, leveleket írt a Mikulásnak, amiket azután felbontva a konyhaasztalon hagyott, és a karácsonyfa alatt végre megpillantja a méretes, jellegzetes formájú csomagot. – Jé – kiáltaná az én Hóman Bálint-szobrom (mert beszélne is, mint a hegyeiért könnyező Szent Wass Albert-szobor) –, hát csak nem egy szép deportálás? Álmomban sem gondoltam volna! Ez vajon hogy juthatott az eszükbe?!”