Kondi

„Az elkoncsitavursztosodott ember ezt a pokoli kánikulát, ezt a brutális, nem embernek való hőséget már kizárólag úgynevezett légkondicionált körülmények között képes átvészelni. A légkondicionált körülmény azt jelenti, hogy egy hangosan zúgó berendezés óriási energiafelhasználás árán 18 fokos hideget és megszámlálhatatlan mennyiségű baktériumot, spórát, gombát, vírust, kórokozót, egyebeket okád a célhelyiségbe, amitől persze szinte mindenki kötőhártya- és/vagy arcüreggyulladást, derékfájást, ízületi nyavalyát, vesemedence-gyulladást, miegyebet kap, de nem számít, az ilyesmit két-három hét, legföljebb egy hónap alatt intenztív antibiotikumkúra hatására kiheveri az ember, és mégis jobb, mint mondjuk fél órát izzadni.

A civilizációs szempontból legélesebb és legéletbevágóbb viták ilyenkor a tömegközlekedés légkondicionálása körül zajlanak: van-e légkondi a buszokon, villamosokon, ha van, jó-e, fújja-e eléggé, nem-e fújja-e eléggé, hogy lehetne jobban fújni és a többi. Egy belvárosi hatosozás pedig úgy néz ki, hogy az ember izzad kinn az utcán a harminchárom (négy-öt) fokban, fölszáll a Jászain a Combinóra, ahol a nyakába, pofájába süvít a jeges szél és számtalan kórokozó öt-tíz percen keresztül, az Oktogonnál leszáll, vissza a harmincháromba, addigra összeszedett néhány felső légúti harákolást, egy kis nyakmerevséget, és úgy érzi, mintha mindkét szemébe egy-egy kötőtűt szúrtak volna.

Ezt nevezem én civilizációs teljesítménynek. Nem olcsó, de megéri.”