Még egyszer Trianonról

„Ahhoz, hogy újrakezdjünk, új morális rendre, a régi lezárására van szükség. Emlékezetünkben lezárni a nemzeti függés – mégha polgárosodást, modernizációt, fejlődést is hozó – sokszázéves korszakát; a hatalmi kompromisszum érdekében fönntartott kisebbségi elnyomás – mégha engedményeket és bizonyos autonómiát is kínáló – politikáját; a feudalista gazdaság- és társadalomfejlődés – mégha korlátos iparosodást, szolgáltatóipari és polgári fejlődést is hozó – időszakát; a nagymagyar mítosz kiválasztottságtudatra, egyediségre és fennsőbbrendűségre épülő – mégha vallási elfogadást és polgári asszimilációt is lehetővé tévő – kultúráját. Az új morális rend középpontjában a politikai nemzet áll: a közösség, mely létének ’értelme’ – az, amitől tagjainak többet ad, mint a puszta gazdasági érdekközösség – nem a felsőbbrendűség vagy etnikai-kulturális egyediség, hanem a közösen vallott értékek. A morális autonómia, a szabadság, a kultúrák és életformák egyenrangúságának, az ember veleszületett, elindegeníthetetlen jogainak és méltóságának a tisztelete, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a pillanatnyi kisebbségi vélemények és értékek védelmének, a demokrácia rendjének elfogadása és megvédése. A nyugatos értékrendet procedurális értékelv támogatja: egyenrangúságra, demokratikus vitára, a kisebbségi vélemények tiszteletben tartására épülő folyamatok biztosítják, hogy senkit ne zárjunk ki a nemzetből. Ezt a lehetőséget teremtette meg Trianon: azt, hogy másoktól függetlenül, szabadon és autonóm módon képviselhessük saját kultúránk értékeit és érdekeit.

A morális rend egyértelművé teszi, kik a nemzet közös hősei (akik a nemzet fönnmaradásáért áldozták életüket), kik az áldozatok (akik a nemzet részeként és ártatlanul pusztultak el), kik az elkövetők (akik rombolták a nemzetet, mert a nemzet csonkolásához járultak hozzá), és kik a szemlélődők (akik a bajban nem tettek semmit azért, hogy a nemzet ügye előrehaladjon). Az új elbeszélés azért is fontos, hogy tudjuk, kik azok, akik ma elárulják közös értékeinket. Azok, akik tudatosan keverik össze a hősöket, az áldozatokat és az elkövetőket hazaárulók, mert közös nemzeti elbeszélésünket, így közös jövőnket árulják el. A morális értékek és a demokratikus folyamatok adják az erőt, hogy megvédjük azt, amitől a nemzet politikai hatalom nélkül is egyedi és hatalmas lesz: hagyományainkat, kultúránkat, a nemzethatárokon átívelő magyar nyelvünk erejét. Ez igazi huszonegyedik századi erő és hatalom: nem kizárólagos, és sokszorosodik, minél többeké. A Hunyadiak vagy a Zrínyik emlékezete, Liszt géniusza, Kertész nyelvének szörnyű csodája nem lesz kevésbé a miénk, ha a románok, a horvátok, az osztrákok vagy a németek is sajátjukénak vallják.

Az új, 1920 június 4-én kezdődő történet – a tragédiában fogant nemzeti függetlenség és szabadság története – a magyar kultúrát képviselő és őrző politikai nemzet létét és fönnmaradását ünnepli. Az ünnep nem önmagáért való, hanem az értékekért, melyeket a nemzet képvisel. Az ünnep a közös múlt hőseire emlékezik – mindazokra, akik a függetlenségért és a nemzet fennmaradásáért és értékeiért adták életüket –, ’48-’49 hőseire, az aradiakra, a Kiegyezés hőseire és a mindörökre száműzöttekre. Emlékezik a nemzet áldozataira, Kőröstárkányban, Makón, Magyarremetén, Gyantán, Óbecsén vagy másutt, amiképp megrendülve fogadja vissza a nemzetbe a nemzet nevében elűzötteket, jogfosztottakat, meggyilkoltakat Budapesten, Győrött, Abdán, Oswiezimben vagy másutt. Így nyer a közös értékeket valló, képviselő és megvédő politikai nemzet fönnmaradása által értelmet áldozatuk; a jelen és a jövő emlékező és ünneplő magyarjai – a politikai nemzet tagjai – őket, áldozatukat, hősiességüket ünneplik, magyar emlékezetüket őrzik és védik, a kulturális nemzethez tartozásukat pecsételik meg. Így lehetséges csupán, hogy áldozatuk – valamennyiüké, akik életüket adták – nem hiábavaló, általuk lesz lehetséges, hogy a nemzet, mely a népé, a nép által és a népért van, nem tűnik el. Aki hősként ünnepli az áldozatot: téved; aki hőssé teszi az elkövetőt elárulja a nemzetet, hullarabló, ki odadobja nemzete becsületét.”