Tapolca után józanul

„Úgy tűnik, hogy a politikai közbeszéd továbbra is vagy leplezi a valóságot, vagy éppen a művelői használják fel arra, hogy befolyásolják a jövőbeni pártszimpátiákat – ezért végletekig, saját érdekeik szerint sarkítják, vagy éppen maszatolják a helyzetüket. Tapolca után mindkettőre láttunk példát. Mind a »szeretlek is meg nem is« baloldali koalíciótól, mind a győztes Jobbiktól, s természetesen a kormányzópárt részéről is. De ahogy lenni szokott: úgy egy hónap elteltével, kezdnek kijózanodni a politikai szereplők. 

A ciklus három időközi választási veresége (Újpest, Veszprém, Tapolca), s leginkább az utolsó után, a Fidesz igyekezett bagatellizálni a helyzetet. Újpest esetében azt állították, hogy eleve egy baloldali körzetről beszélhetünk, így nem csoda, hogy nem tudtak nyerni. Veszprém már komolyabb jelzés volt, hisz itt egy igencsak vitatott személy, egy »ál-civil bőrbe bújt« baloldali verte meg az egyébként hagyományosan fideszes körzetben a jelöltjüket. Itt a kampánytechnikára, a mozgósításra fogták a vereséget. S végül, ha mindez nem volt elég figyelmeztetés, a kormánypárt egy újabb pofont kapott a tapolcai körzetben, amelyet már nehezebb volt megmagyarázni. Főként, hogy míg a Jobbik ugyanannyi szavazatot kapott, mint 2014-ben, a Fideszre majdnem feleannyian adták le voksukat. (8000 ember hiányzott!) Így Tapolca mára – józanabbul tekintve az eredményekre – komoly intő jel arra, hogy a belső konfliktusokkal terhelt Fidesz, s leginkább annak másodig-harmadik generációs vezető politikusainak nyílt harca, a rosszul lekommunikált intézkedések, s mondjuk ki: az elsietett társadalompolitikai döntések negatív módon, de beértek. A kormánypártnak szembe kell néznie az önsorsrontó politizálás (marakodás) következményeivel, ellenben hasonló negatív spirálba fog kerülni, mint 1992-ben az MDF.”