Nagyon nincs ott

„Petőfi is így válik a stréberek példaképévé: »Legyél jó tanuló, jó sportoló, és viselkedj eminens tanulóhoz illően, akkor méltó lehetsz a márciusi ifjak emlékéhez.« Aki a múlt árnyaival küszködik, annak azért még ott visszhangzanak az egykori KISZ által sulykolt Forradalmi Ifjúsági Napok kommunista ünnepkörének lózungjai. A kádárista hatalom rettegve félt a kokárdás ünneptől, s ezért igyekezett jelentőségét az iskolai hatókörbe utalni. Lebutítva, a gyermekek kötelező pedagógiai mumusaként már nem tűnt olyan félelmetesnek, s a felnőtt tüntetőket is sikerült mindig kellő időben az őrsre szállítani március 15-én. (...)

Nyilván ennek a kultúrpolitikának a része volt az is, amikor a fiatalabb korosztálynak szánt rádiót elkeresztelték „Petőfi Rádióra”. Egy komoly felnőtt persze nem hallgatta, mert itt ment a pop, meg a nyegle szövegek, inkább a Kossuth-tal mulatta idejét. Micsoda arcképcsarnok a három királyi rádió: Kossuth, Petőfi, Bartók! (...)

Amikor Petőfit a pop-kultúra szimbólumává tették, valami olyasmit kívántak üzenni vele, hogy mindez a fiatalság és bohóság témakörébe tartozik. Kell nektek Petőfi, meg 1848? Nesztek! Lesz ifjúsági rádió, kívánságműsorral, meg lity-löty zenékkel.

Nagy hiba volt Petőfit egy szubkultúra körébe száműzni. Már életében a legnagyobb költők között tartották számon, és nem csak a fiatalok, nem csak a forradalmárok. Kevés költőnek sikerült azt a rangot és elismertséget megkapnia, mint amit ő kapott, mert gyermektől a kilencven évesig rajongtak érte az egész országban. Országjáró útjain érkezésekor lámpás felvonulásokkal üdvözölték. Szerették. Sikerült valami olyant megszólítania az emberek szívében, ami talán a néplélek foglalatja.

A modernkori nagy nemzeti blablában, amikor nem győzünk gyásznapokat tartani, meg a nemzeti egységről tépni a szánkat, miféle kádárista beidegződés sugallta, hogy a királyi tévé lityilötyi műsorait Petőfi tévé néven fogják sugározni? Nem tűnt fel senkinek, mit követnek el Petőfi ellen ismét? Vagy nincs, aki tiltakozzon, mert örülhetünk, hogy egyáltalán egy költő neve még ott van a nagyjaink között?”