Athenæ sunt delendæ

„A nagy tévedés

Amit a Szirizával, a demokratikusan megválasztott görög kormánnyal csináltak Brüsszelben arra egyszerűen nincsen szó: az egyik fél, amely folymatosan hátrál, kompromisszumot keres, még a másik, amely minden lépést a teljes kapituláció felé vezető útnak tart...Senki nem akart itt a görög kormánnyal érdemben tárgyalni, ez az mi bizonyos. Az EU-szerepéről már nem csak azt kell elmondanunk, hogy egyszerűen felfoghatatlan gazdasági-ideológiai dogmák irányítják a kontinensünket, hanem azt is, hogy például Görögország esetében már nem is arról van szó, hogy »az Európai Unió szívében« humanitárius katasztrófa történik, hanem hogy ezt a katasztrófát maga az Európai Unió okozza! Ez minőségi különbség.

A Sziriza bukott stratégiájának hátterében a teljes félreértése állt az EU mai állapotának: ez az Unió magának Európának vált a legnagyobb ellenségévé. Ha Európának ilyen barátai vannak, mintt a jelenkori leghangosabb európéerek, akkor nincs is szüksége ellenségekre. A sokat és olyan őszintétlenül emlegett »demokratikus deficit« az Unióban nem egy megoldandó probléma, vagy egy hiátus, hanem maga a megoldás része, az integráció legfontosabb jellemzője. A demokratikus gondok nem 2005-ben kezdődtek (amikor a francia és a holland néppel közölték, hogy »tévedett« és explicit ellenzése ellenére – máshogy, más néven – lenyomták a torkán az európai »alkotmányt«), hanem már ott voltak a kezdetek kezdetéttől, azonban nem mint az integráció sajnálatos hiányosságai, hanem mint legfontosabb konstruáló tényezői. A helyzet akkor vált egyre tarthatalanabbá (persze mihez képest, hiszen a helyzet most is fenntartható), amikor a végleg neoliberális irányba forduló inetgráció, nyíltan hadat üzent nem csak népei érdekeinek, hanem véleményének is: azaz a népszuverenitásnak. A demokratikus deficit valójában a demokrácia tagadása.

No de vissza a Szirizához: szóval ez a »jó euróra«, a »belülről való reformálás« régi önbecsapására épülő stratégia gyakolatilag néhány nap alatt omlott össze az Európai Központi Bank botrányos döntésétől a végül aláírt megállapodásig. Azért ez igen ritka jelenség a politika világában: a stratégia bukásának gyorsasága jól mutatja, hogy mennyire is volt téves igazából.

Az Európai Központi Bank esetében már nem is arról beszélhetünk, hogy ez a semmiféle demokratikus legitimációval nem rendelkező intézmény a népek feje fölött direkt politikai-társadalmi hatásokkal bíró technikai jellegű döntéseket hoz, hiszen jól tudjuk a EBK volt, aki az első balegyenest vitte be a görög kormánynak már február elején: a EKB egészen nyíltan politikai szerepet vállalt (a görög bankok kiéheztetésének semmiféle monetáris indoka nem volt), amelyre senki nem hatalmazta fel, nincs is meg hozzá a legitimációja és így tovább. Mindenestre ez is megmutatta, hogy az európai neoliberális fundamentalisták bármeddig képesek elmenni.”