A rabbibotrány margójára

„Tegnap és ma kétnapos frakcióülést tartottunk Tapolcán, ahol bemutattuk az időközi választáson induló jelöltünket, Rig Lajos alpolgármestert, valamint számtalan fontos kérdésről folytattunk vitát. Szó esett Magyarország semlegességéről az ukrán konfliktusban, az ingyenes internetről, a férfiak negyvenéves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról és a bevándorlás visszaszorításáról is. Ehelyett azonban a híradásokban Benke László, XIII. kerületi képviselőnk ülve maradása volt a vezető hír.
Az esemény nagy vihart kavart pro és kontra, ezért talán nem baj, ha én is megnyilvánulok, még akkor is, ha azzal pro és kontra további érzelmeket generálok, de talán olyanok is lesznek, akiket megnyugtatok.

Először is szeretném elmondani, hogy egyetemista koromban az ELTE-n volt alkalmam egy előadást meghallgatni az elhunyt Schweitzer József rabbitól. Szimpatikus, nyitott ember volt, aki párbeszédre képesnek tűnt a keresztény magyar többséggel. Azt hiszem, hogy a hazai zsidó közösség számos vezetője sokat tanulhatna tőle. Nagy kár, hogy pont az ő személye körül alakult ki ez a vita. Tudom, hogy az interneten kering néhány nagyon durva mondat, amit állítólag ő mondott 2000-ben a Parlamentben, de az véleményem szerint hamisítvány. Én legalábbis nem találtam annak semmi nyomát, bizonyítékát. Halottról pedig vagy igazat vagy semmit. Gyanítom, hogy szegény Benke Laci is, aki valóban egy tisztességes és becsületes ember, ennek a tévedésnek lett az áldozata.

De! A helyzet az, hogy ez az esemény is csak arra világított rá, a magyar társadalom és a zsidó közösség között vannak kibeszéletlen és zsigeri ellenérzések. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a probléma csupán a magyarok antiszemitizmusa, mert az igazság az, hogy a hazai zsidóságban is jelen van a magyargyűlölet. Amíg nem vagyunk képesek ezekről a kérdésekről nyíltan, őszintén és higgadtan beszélni, addig marad minden ugyanígy, ahogy eddig volt. Megy tovább a gusztustalan sajtóhisztéria, a kettős mérce, a szőnyeg alá söprés, a kölcsönös vádaskodás. Mindenki mantrázza majd tovább a magáét. Addig az egyik térfélen minden zsidót magyarellenesnek, a másik térfélen minden magyart antiszemitának fognak tartani.

Nos, ha ez marad a felállás, abban én nem akarok részt vállalni, ahogy eddig sem tettem. Nincs bennem semmilyen megfelelési kényszer egyik irányba sem. Világos elképzelésem van az országról és a nemzetünkről, én erre akarok koncentrálni. Fontos dolgokra, valódi kérdésekre, és nem szeretnék energiát fordítani értelmetlen vitákra, értetlen emberekre és zsigeri indulatokra. Se itt, se ott.

Ha Köves Slomó valóban komolyan gondolja a találkozást, nagyon szívesen leülök vele egy vitára. Nem pálinkázni, mert az képmutatás lenne. De egy értelmes, higgadt és őszinte vita talán előbbre vinné az országot, és kiléphetnénk ebből a mókuskerékből, amelyet évtizedek óta tapos a két oldal.

A hazai zsidóságnak fel kell hagynia azzal, hogy magára folyton csak áldozatként tekint, és 70 évvel a második világháború után még mindig bűnösnek bélyegez egy egész nemzetet. A nemzeti oldalnak pedig azt üzenem, hogy képesnek kell lennie tisztességes és tisztességtelen, építő és romboló között különbséget tenni, mert ha ez nem megy neki, akkor ugyanolyan mélyre süllyed, ugyanolyanná válik, mint akikre indulatosan mutogat. Márpedig különbnek kell lennünk annál, akit kritizálni akarunk.

Ha valaki mindezt képes megérteni a zsidóság oldalán, akkor rájön, nem vagyok az ellensége. Ha valaki mindezt képtelen megérteni a magyarság oldalán, akkor rájön, nem vagyok a vezetője.”