Igen tisztelt Kancellár Asszony!
1989. augusztus 19-én bátor magyar polgárok példát mutattak civil kurázsiból, szolidaritásból és felebaráti szeretetből. Az általuk szervezett Páneurópai Piknik sok olyan egykori keletnémet állampolgárnak kínált nem remélt lehetőséget a menekülésre, akik azzal a szándékkal érkeztek Magyarországra, hogy soha többé ne térjenek vissza hazájukba. Az Ön honfitársai telve voltak keserűséggel és elszántsággal, hiszen életüket tönkretette a kommunista diktatúra, a hazatérés reményéről pedig a bizonytalanságba tett kényszerű lépésük miatt kellett lemondaniuk. Annak idején szeretetet, szolidaritást és önzetlenséget tapasztalhattak meg Magyarországon, hiszen öntudatos magyar civilek – saját félelmeiket legyőzve – kiálltak német testvéreikért.
Mindez 25 éve történt. Tudom, hogy az elmúlt években Ön több alkalommal is emlékeztetett a „csodák évének” eseményeire, mégis engedje meg, hogy küszöbön álló budapesti látogatására való tekintettel ráirányítsam figyelmét közös történetünk civil hőseire. Mindig különleges esemény, ha az egyesült Németország kancellárja meglátogatja országunkat, hogy a szeretet gesztusaival fejezze ki nemzeteink összetartozását. Ilyen gesztus lenne, ha találkozna azokkal a magyar honfitársainkkal, azokkal a civil hősökkel, akik akkor önzetlen és bátor tetteikkel teremtettek számunkra közös jövőt. Mert ők, a civilek voltak azok, akik annak idején mindent kockára tettek, szemben a politikai tisztségek egykori viselőivel, akik valójában csak a hős civileket követték.
Éppen ezért lenne indokolt, ha mások mellett találkozna Filep Máriával, a Páneurópai Piknik főszervezőjével, vagy Kozma Imre atyával, akinek vezetésével a Máltai Szeretetszolgálat 1989-ben mintegy 50 ezer keletnémet állampolgárt vett a gondjaiba. Kozma atya hitvallása ma is érvényes: „A szeretet nem tűr meg határokat.”