„A reformok következtében felmerült a decentralizáció és a szubszidiaritás elvén alapuló feladatleosztás a püspöki konferenciák számára és az egyes egyházmegyék szintjére. Kirajzolódik-e már az, hogy milyen feladatok kerülhetnek át a kúriától az egyes püspöki konferenciák és egyházmegyék szintjére?
Természetesen nem, de az biztos, hogy vannak olyan témák, amelyekben a péteri szolgálat alapvető. A kúriát ugyanis nem egy civil hierarchia módjára kell elképzelni, hanem mint azoknak a szerveknek az összességét, akik a pápai primátus karizmájának a gyakorlását segítik, tehát tulajdonképpen szolgáltatást valósítanak meg az egyházmegyék javára.
Teológiailag az egyházban két alapvető szint létezik: az egyes egyházmegye, vagyis a részegyház; és az egyetemes egyház, amelynek az állandó és látható vezetője maga a pápa. Minden egyéb tehát – a kúriai tisztségektől a püspöki konferenciákig – történelmi, emberi jogalkotásnak, intézményfejlődésnek az eredménye, amelyeket az egyház jogosult megváltoztatni a hatásköröket illetően is. A püspöki konferenciák hatáskörét pedig kétféleképpen lehet változtatni: vagy úgy, hogy ami eddig a Szentszékhez tartozott, azt megbízás útján továbbadják, vagy pedig – és ez nem nagyon kívánatos – egyes püspököknek a meglévő hatáskörét megszorítani, fenntartani bizonyos jogokat a konferenciáknak.
Azt hiszem, hit és erkölcs dolgában az alapvető kérdésekben olyan fontos az egység, ezt mindenki hangsúlyozta is, hogy ezen a területen a pápai karizmának döntő szerepe van, és nagyon nagy hiba lenne, ha minden püspöki konferencia szabadon és egymástól függetlenül szavazhatna hitbeli kérdésekről, mert az egyház hitének egysége kerülhetne esetleg veszélybe. Ugyanakkor vannak nagyon fontos fegyelmi kérdések is, amelyek ide tartoznak, például a házasságnak a szerepe, más rendkívül fontos kérdések – nem a pápaság törekvése miatt, hanem a helyi egyházak szükséglete miatt –, ilyen például a püspökök kinevezése. Ha helyi szinten dőlnének el ezek a kérdések, akkor nagyon sok országban a különböző társadalmi erők vagy akár állami hatóságok nyomásának sokkal jobban ki lenne szolgáltatva a helyi egyház. Tehát az egyház szabadságának a szempontjából is értéket jelent a péteri primátus működése ezen a területen.
A Szentatya tegnap húsz új bíborost kreált, közülük öt nem választó bíboros. Milyen jelentősége van annak Ön szerint, hogy a húsz új bíboros 18 országból érkezik?
Reprezentativitást jelent, abban az értelemben, hogy a világ különböző régióiból érkeznek, és olyan tapasztalatokat, olyan lelkipásztori és lelki értékeket tudnak bemutatni, amelyek másutt nem ismertek. Nagyon fontos, hogy Thaiföldről, Burmából, sőt akár kisebb országokból is, Óceánia vagy Afrika egyes tájairól érkeznek bíborosok, de lényeges az is, hogy a lisszaboni pátriárka, a montevideói érsek vagy más fontos városoknak a főpásztorai is bekerültek a bíborosok közé, olyanok, akik valóban nagy hívő közösségek élén állnak és jelentős számú papot és világit képviselnek. (...)
Egy kicsit mi, magyarok is érintettek voltunk a tegnapi bíborosi kreálásban, hiszen az egykori magyarországi apostoli nunciust, Karl Josef Raubert is – ugyan nem választó bíborosként – bíborossá kreálta Ferenc pápa. Milyen érzésekkel várta bíboros úr ezt a kreálást?
Nagy szeretettel gratuláltam az ünnepelteknek, Rauber bíboros úrnak különösen is a régi szép budapesti emlékekre tekintettel. Erős gazdagodás az egyház számára az új bíborosok személye, vannak közöttük olyanok, akik már most is, a konzisztóriumon hozzászólásaikkal pozitív értelemben is figyelmet keltettek és azt hiszem, az ő tapasztalataikra nagyon nagy szükségünk van. Kár lenne, ha csak Európa-központú módon néznénk a világ és a világegyház problémáit. Az új bíborosok közül sokan hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy ez ne így legyen.”
