The Wall Street Journal: Közeleg a harmadik világháború
Az amerikai lap szerint az Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea közötti kötelékeket az ukrajnai 2022-es invázió betonozta be.
Ki tudja, és kit érdekel az, hogy Jemen, Pakisztán és Afganisztán légterében folyamatosan drónok cirkálnak, amelyek halált hozhatnak az ott élőknek? Vajon mit éreznek a helyiek, akik hallják, de nem látják azokat? Mit jelent mindez a mi számunkra?
„Általánosan elmondható, hogy sok Európai megengedheti magának, hogy semmit se tudjon a muszlimok lakta országokról. Akkor is, amikor a »Nyugat« »erkölcsi kötelességből« bombákat küld, mert a helyi diktátor egy év alatt szalonképtelenné vált, a budapesti vagy párizsi polgár alig tud valamit, vagy alig érdekli, hogy ki hal majd meg, és mekkora lesz az áldozatok száma. Ki tudja, és kit érdekel az, hogy Jemen, Pakisztán és Afganisztán légterében folyamatosan drónok cirkálnak, amelyek halált hozhatnak az ott élőknek. Vajon mit éreznek a helyiek, akik hallják, de nem látják azokat. Mit jelent mindez a mi számunkra? Politikusaink a jövő »tiszta« hadviseléséről beszélnek, amelyben a drónok »sebészi pontossággal« hajtanak végre támadásokat több ezer kilométerre a pilótától, egy idegen országban. Míg mi, a »Nyugat« polgárai alig tudunk valamit ezekről az országokról, a beavatkozásaink a Közel-Keleten és máshol kőkemény mindennapi tények, sokszor élet és halál kérdései.
A drónok sok szempontból paradigmatikus technológiája a kornak, amelyben élünk: Ennek a hadviselésnek az alapja a távolság, a különbség megteremtése itt és ott között és az erőszak exportja. Mint minden technológia, a drónok sem csupán eszközök, hanem használatuk egyfajta normativitást kínál és erőltet ránk ahogy az életünk részévé válnak. A nyugati polgár a drónok nyújtotta »biztonság«-gal , az itt és az ott közötti falat, a sérthetetlenség illúzióját választja: ahhoz, hogy itt ez ne történjen meg, az ára az, hogy ott történjen meg. A valóságról persze csak a Charlie Hebdo szerkesztői vagy a wazirisztáni falvak lakói tudnak. A Charlie Hebdo elleni merénylet azért lehet különösen traumatikus, mert pontosan a sérthetetlenség illúzióját kezdi ki.
Ahol terroristák potyognak az égből
Az a kevés, amit a különböző muszlim többségű országról tudunk, sokszor inkább támaszkodik Hollywoodra, mint tényekre. A muszlim és nem-muszlim felekezetek közötti különbségek egy egységes sötét masszává válnak az európai képzeletvilágban, a muszlimok pedig vagy teljesen érdektelenek, vagy csak terroristákként jelennek meg. Míg Irak és Szíria tele van az ISIS-hez és Al-Kaidához hasonló milíciákkal, a nyugati sajtó és közvélemény erre a kettőre fixálódott. Ezeket a milíciákat számos esetben a török, a szaúdi állam vagy Katar és közvetve az Egyesült Államok fegyverezte fel vagy támogatja. Noha ezek számos, az ISIS-hez hasonló merényletet követnek el, a nyugati közvélemény erről mit sem tud, mert nem veszik videóra a rémtetteiket. De kit érdekelnek ezek a mészárlások? Kit érdekel a »Nyugat« szerepe ezek létrehozásában? A Charlie Hebdo merénylet megértésének, és újabb merényletek megakadályozásának gátja nem csak a kulturális kommunikáció hiánya és felsőbbrendűség érzése, hanem az, hogy a nyugati közvélemény alig tud valamit, és alig érdekelt a muszlim világ megértésében.
Amikor az Asszad rezsim destabilizációjának érdekében az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Katar a »mérsékeltek« felfegyverzése mellett döntött, több biztonságpolitikai szakértő is figyelmeztetett, hogy az ISIS és hasonló csoportok nemsokára Európában és az Egyesült Államokban is merényleteket követhetnek el. Mégis sokan azt hiszik, hogy a Charlie Hebdo vagy akár a World Trade Center azért váltak a terroristák célpontjává, mert a mi szabadságunk jelkepei. Nemcsak téves, de egyenesen veszélyes azt hinni, hogy ez csupán egy vallási-szimbolikus harc, mert azt feltételezi, hogy komolyan elhisszük a saját (rém)álmainkat, és a terroristákra is rávetítjük. Ha komolyan hinni kezdünk ezekben, fennáll a veszély, hogy mi is fanatikusokká válunk. Ez a támadás nem valami irracionális vak düh eredménye egy gyűlölt szimbólum ellen. A Kouachi fivérek, mint annyi más terrorista, egytágabb laza hálózat tagjai voltak. Csakúgy mint »Nyugaton«, valaki eldönti, hogy egy távoli országnak ki legyen a vezetője és ki haljon meg, valaki más eldöntötte, hogy a szerkesztőség lehet a »legjobb«, legkönnyebb, leghatékonyabban elérhető célpont. Egy egyre globalizáltabb világban világos, hogy további támadásokra számíthatunk, ha a »Nyugat« szerepe nem változik. Épp ezért hiba lenne azt hinni, hogy ez csak Charlie Hebdo-ról szólt, és nem az ezer szálról, amely a »Nyugatot« összeköti a világ többi részével.”