Professzor a politikai nyomásgyakorlás határán – Fleck Zoltán kijelentései és az egyetemi felelősség dilemmája

„Az ELTE kommunikációja jelenleg kettős: miközben hangsúlyozza a véleménynyilvánítás szabadságát, egyúttal »elhatárolódik« a kijelentésektől, de nem von le belőle semmilyen konzekvenciát. Ez a kettősség hitelteleníti az intézmény normatív szerepét, és relativizálja azokat az erkölcsi elvárásokat, amelyeket maga fogalmaz meg a saját etikai szabályzata alapján.

Nem kérdés: egyetemi oktatók is állampolgárok, joguk van politikai véleményt megfogalmazni. Ám ha ez a vélemény nyíltan a köztársasági elnök »zsarolását« javasolja, akkor nem pusztán egyéni megnyilvánulásról, hanem a demokratikus közélet határainak átlépéséről beszélünk. Ilyenkor az egyetemnek nem az a dolga, hogy »csiki-csukit« játsszon a »magánvélemény« és a »hivatalos szerep« között, hanem az, hogy megvédje saját normáit.

A demokratikus közélet egyik alapfeltétele a felelős véleménynyilvánítás. Ebbe beletartozik, hogy ne relativizáljuk az erőszakos eszközökre való utalásokat, különösen ne tegyük ezt jogi tekintéllyel felruházott szereplőként. Fleck Zoltán kijelentései, függetlenül attól, hogy milyen szándék vezérelte őket, a politikai radikalizmus felé mozdítják el a közbeszédet. Ennek veszélyei beláthatatlanok. Az ELTE pedig nem háríthatja el a felelősségét azzal, hogy az oktatói »magánvéleményt« hangoztatnak. Egy közéleti szerepvállalás ugyanis mindig kettős: személyes és intézményi. Ha pedig az intézmény értékekről, felelősségről és etikáról beszél, akkor annak legyen is tétje. A demokráciának nemcsak intézményei vannak, hanem kulturális feltételei is. Ezeket a feltételeket rombolja, ha a jogállam eszközeit fenyegetésre cseréljük, függetlenül attól, hogy ezt az egyetemi katedráról tesszük-e meg.”

Nyitókép forrása: Képernyőfotó/YouTube